Soha nem voltam Michael Jackson rajongó, de még pontosabb, ha azt írom: Michael Jackson és zenéje mindig is teljesen hidegen hagyott. Viszont korábbi tapasztalataim alapján sejtettem, hogy ez nem lesz feltétele a show élvezetének. Nem csalódtam: talán ez volt a legjobb Cirque du Soleil előadás az általam látottak közül – és pont abból kaptam a legtöbbet, amit a Saltimbancoból kicsit hiányoltam: a lenyűgöző látványból (akárcsak az első alkalommal).
A Cirque du Soleil tavaly októberben Londonban kezdte meg új műsorával európai turnéját, a mintegy 200 fős utazó stáb Moszkvából érkezik Budapestre. A produkció a 2012-es év első hat hónapjának adatai alapján vezette az észak-amerikai koncertbevételi listát, miután 78,5 millió dolláros jegyeladást produkált. A Michael Jackson: The Immortal című műsort, amelyben több mint hatvan táncos, zenész és artista működik közre. A (…) több mint kétórás előadást íróként és rendezőként is jegyző Jamie King több Emmy-díj és MTV Video Music Award nyertese, számos videoklip koreográfusa.
Az 1984-ben alapított Cirque du Soleil egy québeci székhelyű szervezet, amelynek jelenleg ötezer alkalmazottja van, köztük 1400 művész ötven különböző országból. A Cirque du Soleil hat kontinens több mint háromszáz városában fellépett már összesen több mint 100 millió néző előtt. A cirkusz 2007-ben és 2008-ban Delirium, 2010-ben Saltimbanco, tavaly májusban pedig Alegría* című nagyszabású akrobatikus darabjával lépett fel Magyarországon.
(forrás: hirado.hu)
a kép forrása: w.broadwayworld.com
*Most vettem észre, hogy erről elfelejtettem blogolni, pedig ezt is láttuk, és nagyon tetszett.

Hozzászólás