Év: 2013


  • Photoshop CC

    Creative Cloud tagoknak júniusban jön a Photoshop CC – kíváncsian várom. További részletek itt és itt. Frissítve: Véget ér a “Creative Suite” korszak

    Tovább →


  • Barcelona 4. és 5. nap

    Barcelona 4. és 5. nap

    Utolsó teljes barcelonai napunkat főként az állatkertnek szenteltük, ahol először láttam delfineket élőben. Természetesen műsort is adtak, és úgy tűnt, hogy nagyon élvezték, akárcsak mi – lenyűgöző élmény volt látni ember és állat tökéletes összhangját, és a delfinek „emberien értelmes” tekintetét. Az állatkert nagyon hangulatos, a mellette levő Ciudadela parkkal együtt – de ide már

    Tovább →


  • Heti WordPress #9: Vági Krisztina

    Gondolkodtam, hogy megemlítsem-e a sorozatban azokat a honlapokat, melyek végül nem készültek el – és még az is lehet, hogy soha nem is lesznek befejezve. Végül úgy döntöttem, hogy ezek közül két kedvencemet mindenképp szóvá teszem – egyrészt azért, mert szerettem dolgozni rajtuk; másrészt azért, mert a felhasznált WordPress sablonok is említésre érdemesek. Feleségem honlapjára

    Tovább →


  • Fotók geotagelése Geotag Photos helyett My Tracks-szel

    Ahogy egy hónapja ígértem, beszámolok róla, hogyan lett számomra az Androidos telefonomon felesleges a Geotag Photos alkalmazás, az élet pedig egyszerűbb a Google által fejlesztett, ingyenes My Tracks segítségével. Azt eddig még nem említettem, hogy Lightroom is kell hozzá. A My Tracks az előzőeknél természetesen sokkal többet tud, pl. az útvonalat elmentheted a saját Google

    Tovább →


  • Barcelona 3. nap

    Barcelona 3. nap

    Harmadik napunkon a Sagrada Famíliát készültünk megcsodálni kívül-belül. Ebből csak az előbbi jött össze, mivel nem volt kedvünk két órát sorban állni a bejutásig. Egy másik Gaudí épülettel „vigasztalódtunk” – a Casa Batlló-ban bolyongva gyönyörködtünk a különleges részletekben. Ezután Barcelona turistáktól és árusoktól nyüzsgő széles sétálóutcája, a La Rambla felé vettük az irányt; de út

    Tovább →


  • Heti WordPress #8: Circle Communication

    Gondolkodtam, hogy megemlítsem-e a sorozatban azokat a honlapokat, melyek végül nem készültek el – és még az is lehet, hogy soha nem is lesznek befejezve. Végül úgy döntöttem, hogy ezek közül két kedvencemet mindenképp szóvá teszem – egyrészt azért, mert szerettem dolgozni rajtuk; másrészt azért, mert a felhasznált WordPress sablonok is említésre érdemesek. A félkész

    Tovább →


  • Wysija: elsőosztályú hírlevélküldő plugin WordPress-hez

    http://vimeo.com/35054446 Korábban nagyon utáltam e-mail hírlevelet készíteni, aki próbálta már, tudhatja, hogy rengeteg buktatója van – hacsak nem ez a fő profilod, meglehetősen nehéz összeállítani egy hírlevelet úgy, hogy minden levelezőben és eszközön legalább közel azonosan jelenjen meg. A Wysija-val mindez gyerekjáték. Rengeteg beállítási lehetősége, funkciója van – statisztikát készít a megnyitott, kattintott és visszapattanó

    Tovább →


  • Heti WordPress #7: projektakademia.hu

    Az elmúlt másfél évben készítettem pár weblapot WordPress alapon, melyeket eddig nem említettem itt a honlapomon. Ebben a sorozatban ezeket veszem sorra, megemlítve azt is, hogy melyik WordPress sablonból indultam ki – mivel mostanában elsősorban költséghatékonysága miatt nem teljesen egyedi weblapokat készítek, hanem kiindulásként az ügyféllel közösen keresünk egy az elképzeléseinek többnyire megfelelő sablont. Így

    Tovább →


  • Barcelona 2. nap

    Barcelona 2. nap

    Miután rendbe raktam a toalettem és a toalettet is, indultunk reggelizni, ami legalább akkora csalódás volt, mint az előző napi vacsora – csak éppen ellenkező előjellel. Néhány tucat helyen volt már szerencsénk svéd asztalos reggelihez, és első ránézésre itt is csak a szokásosat kaptuk: tojásrántotta, virsli, szalámik, sajtok, lekvárok, müzli, stb. Ám miután szinte mindent

    Tovább →


  • Photoshop tippek

    A közelmúltban a fenti érdekes Photoshop videók landoltak a postaládámban. És úgy tűnik, a Photoshop következő verziójában lesz deblur – amiről már 2011-ben lehetett hallani, de a CS6-ba nem került bele:

    Tovább →


  • No

    No

    No (2012) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Számomra kicsit zavaros, néhol nehezen érthető (a történelmi háttér részletes ismerete biztos segített volna) – de nem bántam meg hogy megnéztem, egyszer érdekes volt. (A főszereplőről folyamatosan a fiatal Orbán Viktor jutott eszembe, illetve a szemeiről néha Deutsch Tamás – tiszta Fidesz propaganda a film. :)). 7/10

    Tovább →


  • Adobe Photoshop Lightroom 5 Beta

    Tegnap megjelent kedvenc fotóadjusztáló programom legújabb – egyelőre béta – verziója. Maradva régi szokásomnál, megvárom a végleges változatot – de addig is ismerkedem az újdonságokkal, melyek határozottan tetszenek (a healing brushra – ami a Photoshopban is az egyik kedvencem – már régóta vágyom).

    Tovább →