Előző olvasmányommal ellentétben ez a könyv egyáltalán nem rövid. Ez önmagában nem lenne baj, de sajnos ebben az esetben a kötetben levő értékes gondolatok tized ennyi oldalon is elfértek volna. Azért nem bántam meg, hogy elolvastam – leginkább az utolsó, gyerekneveléssel foglalkozó rész miatt – ebből idézek:
Morrison elmesélte, hogy milyen érdekes megfigyelni, hogy mi történik amikor egy gyerek bejön a szobába. Oprah azt kérdezte, felvidul-e tőle, mire az írónő így felet: „Amikor a saját gyerekeim annak idején benyitottak a szobába, azzal a szemmel néztem rájuk, hogy vajon betűrték-e a pólójukat a nadrágba, megfésülködtek-e, lecsúszott-e a zoknijuk… Az ember azt hiszi, hogy az odaadó szeretete, a gondoskodása már messziről látszik. Pedig nem. Amikor a gyerek benyit a szobába, csak a kritikust látja benned: »Na, most mi baja lesz velem?«” Egyszerű válasz volt, de számomra világrengető. „Hagyd, hogy az arcodon az látsszon, ami a szíveden van! Ha valamelyikük benyit a szobába, akkor az arcomra az van ráírva, hogy milyen jó, hogy bejött. Látja, ennyi az egész!”
Ha nincs kedved elolvasni a könyvet, nézd meg az alábbi videót (a lényeg benne van, és magyar felirat is van hozzá):
HALASIZSOLT 
Hozzászólás