Atyafi blogjáról átvett bejegyzés következik – az eredetit ide kattintva olvashatod.

“Hiába hever a lábad előtt a világ, ha nincs kivel megosztani.”

Christopher J. McCandless utolsó mondata is hasonló volt, amit még papírra tudott vetni: Happiness is only real when shared, vagyis “a boldogság csak úgy valós, ha van kivel megosztani.” A fentebb látható “humanista” meglátások” valós igazságtartalma már nagyon régen megmozgatta a fantáziámat. “Ha nincs kivel megosztani.” Nem mondom, hogy elsőre nem tűnik igaznak, de csak majdnem igaz és éppen ezért nem lehet vele elég óvatos az ember. Analizálni kell. Ízekre kell szedni…

Futásaim alkalmával egyedül voltam. Lóháton is egyedül voltam. Kerékpáron is magamban vagyok, mint ahogy a felhők felett 3000 méteren is magamban voltam, mint ahogy magamban vagyok a vízen is. Jelenleg az ósdi íróasztalomnál is egyedül vagyok. Hogy éreztem-e valaha hiányát annak, hogy “boldogságaimat” nem volt kivel megosztanom? Nem. Még nem éreztem, hiszen sosem voltam igazán egyedül, mint ahogy sosem voltam igazán magányos. Önmagammal voltam. Önmagamban voltam. Önmagamon osztoztam önmagammal. Az ember lehet magányában teljes, de teljességében nem lehet magányos. Persze az embernek nem szabad eléggé őszintének lennie ahhoz a nyájhoz, amelyhez tartozik, mert könnyen rányomhatják az “önző egoista” bélyegzőjét. És most közel sem a közösségi élet ellen beszélek.

Hamvas ezt írja; “A magány mágikus állapot.” Múlt héten drótszamarammal feltekertem a Mecsek legmagasabb pontjára. Útközben régi ismerős csapódott mellém. Lihegve beszélgettünk, de inkább beszélgetett… “Nekünk már klubbunk is van. Bizony ám. Versenyzünk is. Keress rám fészbukon! Együtt kell tekerni, akkor jobb! Már sokan vagyunk! Gyere nyomjuk meg, jobb legyen a részidő!” -mondta valami túlvilági hangon és én mosolygós ábrázatomat szinte már a “váz mögé” voltam kénytelen rejteni. Egy órányi tekerés után elágazáshoz értünk és bizarr búcsút vettünk egymástól. “Add meg a számod gyorsan!” -mondta és éreztem, hogy kezdi valami elönteni az agyamat. “Nem adom” -válaszoltam közönyösen, majd köszönés nélkül betekertem az erdőbe.

Pedig mindent megpróbáltam, hiszen csöndben voltam az egész monológja alatt. Gondoltam tud olvasni a metakommunikációmból, de sajnos nem tudott. Neki kellet a számom, méghozzá gyorsan! Gyorsan, nehogy lerontsuk a részidőt. Veszett a világ. Beteg. Tényleg nem marad más az ember kezében, mint a rideg bunkóság fegyvere. Az “új faj” szülöttei már csak ebből értenek. Természetesen ilyenkor sértődöttségüket véres kardként hordozzák maguk előtt. Már csak egy kérdésem maradt ezekhez az érzéketlen svihákokhoz; Ti hogyan jöttetek a világra? Klubba tömörülve? Lájkolva? Kézenfogva pajtásaitokkal? Világnézettel? Megosztással? Ti részidőre születtetek és ha igen, akkor anyátok új csúcsot állított fel a szülészet megyei bajnokságán? “Sokan; jó! Még többen; még jobb! Legtöbben; legjobb!” A mennyiség rögeszméje. Hülyék és eszelős bolondok vagytok!

Ti azért jöttök ide a “hegyre” mert menekültök. Részben én is menekülök. Talán itt még lehet közös nevezőről beszélni. Csakhogy ti éppen önmagatok elől menekültök és mikor észreveszitek, hogy egyedül maradtatok és mikor konstatáljátok végre valahára önmagatokat önmagatokkal szembe jönni, akkor tele lesz a gatyátok és gyorsan klubbokba tömörültök, nehogy egy percre is magatokban legyetek a saját gondolataitokkal. Ellentétben veletek, bár én is a világ zakatolása elől menekülök, de legfőképpen azért, hogy összetalálkozzam magammal és ami a legfontosabb, hogy magamban legyek. Én önmagamhoz menekülök. Olyan mélyen magamban lenni, amilyen mélyen csak megélhetem és átélhetem önmagamat. Én a létezésből próbálok elmozdulni a lét irányába, miközben ti a létezést próbáljátok szórakoztatóvá és élményekkel telivé hígítani. Ez a hamvasi létrontás kórrajza. Minden magas dolgot a saját szintetekre leszállítva erőszakoltok meg és közben ünnepelve és nyüzsögve adjátok a világ tudtára olcsó és ideiglenes hiúságaitokat. Nem vagytok valódiak.

“Az ember nem a hiúságban bukik meg, hanem a maga iránt elfoglalt álláspont valódiságában.”

Közösségi oldal. Tegnap este “kivettem az asszony kezéből”. Hajtott a kíváncsiság. Belepörgettem. A szellem üresjárata. Vox populi. A pokol tornáca. Infernális bugyor. Még a fényt is elnyeli. Tényleg ez minden? Ebben az önparódiában lehetne összefoglalni azt, ami benneteket foglalkoztat? Majdnem sehol egy eredeti meglátás, egy jóízű tréfa, egy magasabb gondolat, egy saját kútfőből való mondatocska. Van itt minden, mint a búcsúban. Szenzáció, rózsaszín és kötött mellényecskébe öltöztetett kölyökcica, egó, becsvágy, hiúság, majd szenzáció és analfabetizmus és rózsaszín zokniba öltöztetett húsvéti nyúl és eszelős önjelöltség, vagy ha jobban tetszik önjelölt eszelősség és csöpögős érzelmi fröccs, majd egó és becsvágy és lájk és imagináció és analfabetizmus, majd bárgyúság és onanizálás és közhely és gratuláció és műköröm, majd fogalomzavar és sekélység és laposság és olyan mélységes középszerűség, de inkább alacsonyszerűség, hogy az ember agytekervénye kicsorbul bele. Az ember agya beletörik, mint a 8-as vídia fúrószár a betonba. Ez őrület kérem! Ez létrontás kérem! Ez svihákság kérem! Hol vannak már a régi szép idők, amikor az olcsó örömet kereső ifjú Samantha Fox lemezborítójával a hóna alatt vonult el egy csendes szobába, hogy stílusosan könnyítsen magán?! Mára már a maszturbálásból is tömegsportot csináltak. Közösségi, tömeg-onanizálás. Kirakatban. Ha lehet részidőre, de előtte centit a farokra, hadd lehessen a versenyzőket külön csoportokba kvalifikálni.

Ennek az egész olcsó komédiának csak kedélybetegség és meghasonulás lehet a vége, igaz vannak akik a meghasonulásukat páratlan és felfelé ívelő önmegvalósításként élik meg. Azért gondoljátok meg, amit írtam. Lent a létezésben, vagy fent a Létben. Alulról szemlélve még külön állnak, viszont felülről nézve már fedik egymást. Lent a nép előtt, vagy fent Isten színe előtt. Nem! Ne is próbáld! Az ember nem lehet egyszerre két helyen. Két helyen lenni; svihákság. Aki egyszerre van több helyen; az nincs sehol sem.

És ha már ismét szóba került, amivel az elején kezdtem, akkor hadd álljon itt önmagunk igenlése mellett az utolsó érv, amit szándékosan hagytam a végére. Mert nemcsak, hogy egyedül jövünk, de egyedül is megyünk. És ami a kettő között húzódik, az nagyon lényeges. Mondhatni esszenciális. Szóval; ne csesszétek el az egészet ezzel az olcsó sas kabaré szerű, kirakat-majomparádéval, mert az “ördög” szalmaszálat fog a seggetekbe dugni, hogy azon keresztül fújjon fel benneteket, amíg szét nem pattantok, mint egy buborék. Higgyetek nekem. Nem éri meg. Hiszen a becsvágy hallatlan erejéről nekem is vannak már tapasztalataim…

“Szörnyű, amikor ég, de még szörnyűbb, amikor elfojtják. Meg kell adni neki azt, hogy az embert nevezetessé tehesse, ha már mindenáron azzá akarja tenni. Az ilyen irtózatos realitást, mint a becsvágy, büntetlenül elnyomni nem lehet. Az erőszakos kísérlet vége csak kedélybetegség.”

“A lények: virágok, fák, csillagok, madarak csak ezt az Isten előtt való nevezetességet ismerik; egyedül az ember elégszik meg kevesebbel: az emberiség előtt való nevezetességgel. Mintha az emberiség előtt való múlandó hír több lenne, mint Istenben a halhatatlanság.”

Vagyis; mint önmagamban a hallhatatlanság. Vagyis; mint önmagamban Isten.

Barátom! Senki sem született tökéletesnek. A világ hierarchikus. Tagolt. Organikus. Lépcsőzetes. Az, hogy a mai kor lovat adott alád és elhitette veled, hogy Neked mindent szabad, mert megérdemled és hogy alanyi jogon lehetsz eszetlen herceg, csak merő illúzió. Fantazmagória. Tudom, Te most királynak hiszed magad, de a valóság és a józan realizmus nem ezt mutatja. Belőled nyegle bohócot csinált a rendszer. Téged vezetnek. Futtatnak. Altatnak. Ma hallottam egy cunci kifejezést, amit Neked találtak ki; kreatív, alkotói stúdió. Mert megérdemled. Sőt már művész is lehetsz, ha annak tartod magad, hiszen Neked jogod van az lenni, ami szeretnél. Az, hogy tehetségtelen vagy, hogy középszerű vagy, hogy kisstílű vagy, hogy analfabéta vagy, hogy nincs egy épkézláb és értelmes gondolatod még közel sem a világ vége. Jelen sorok írója sem királynak, hanem inkább szolgának született, de ezt nem esik nehezére beismerni és kimondani. Éppen ezért mondom azt, hogy sok bajtól kímélheted meg magad, ha nyüzsgés és színjátszás helyett inkább fogod a batyud, kimész az erdőbe és leülsz egy fa alá. Ott igazából véve nem törhetsz össze és többé-kevésbé biztonságban tudhatod magad, arról nem is beszélve, hogy nem gerjeszted tovább a létezés és a létrontás sötét örvényét. Nem is gondolnád mennyi minden történik az emberrel, amikor semmi sem történik vele. A nagy dolgok mindig csöndben és láthatatlanul történnek. Felejtsd el a becsvágyat és gondolj arra, hogy van már erre a szerepre, vagy 7 milliárd önként jelentkező, akik már mind rendelkeznek “otthoni virtuális művész stúdióval” és saját “alternatív feltöltő felülettel”. Ha megszakadnál, akkor sem tudnád túlharsogni őket. Inkább menj fel egy hegyre, nézz bele a végtelenbe és maradj meg a “kasztodnál”. Valódiságodnál. Önmagadnál. Ne akard megvalósítani magad lefelé. Összetörnél és nem maradna más, mint az antidepresszánsok, egy szegecsekkel kivert bőrfotel és a kedélybetegség.

“Mindenkinek saját külön pokla van és nem érintheti semmi más, mint csakis saját mérge. A turba a feneketlen és örvénylő düh felkavarása és felébresztése, az alvilági fundamentum kitörése. A turba ősszó. Éppen úgy, mint az üdv. Csak éppen nem az üdv, hanem a kárhozat. A kárhozat az, amikor a lélek az infernális imaginációt felébreszti és ebben önmagát foszlányokra tépi. Nem, nem más marcangolja. Nem az ördög. Saját imaginációja. Az égvilágon semmi sincs, ami a lelket megérintheti, akár csak egyetlen ujjal is, se tűz, se kard, csak az imagináció.” Hamvas Béla

A becsvágy hallatlan erejéről nekem is vannak már tapasztalataim…

“Hiába hever a lábad előtt a világ, ha nincs kivel megosztani.”

Ez így majdnem igaznak bizonyult, de szerintem így teljes:

Hiába hever a lábad előtt a világ, ha nem vagy képes önmagaddal megosztani.

(Ha pedig soraim foltot ejtettek volna öntudatos és becses éned hófehér pongyoláján, akkor nyugodtan vedd úgy, hogy tehermentesítve vagy szavaim súlya alól, hiszen ezt is, csakúgy, mint a többit csak magamnak írtam. Magamról.)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s