Szellemi mozgósítás

Ismét egy elgondolkodtató videót találtam Józsibá Facebook oldalán.

Az alábbi 34 perces monológ nagyon üt. Félelmet keltő, de realista(nak tűnő), óvatosságra intő, ugyanakkor mozgósító. Meghallgatása által némileg érthetővé válik a jelenlegi magyar kormányzat hinta politikája a nyugat és kelet között, és egyértelművé teszi, hogy sokkal komolyabb dolgokért kell(ene) tüntetni, mint pl. az internetadó és a NAV elnök ügye. Persze, tegyük tisztába azt is, mert fontos, de az ÉLET szempontjából – a NAGY képen belül – ezek eltörpülnek. Ha az alábbi klipben beszélő német riporternek egy kicsit is igaza lesz – és nagyon remélem, hogy téved az ember – akkor egy olyan III. világháborúnak nézünk elébe, amihez képest az 1945-ben Hirosimában és Nagasakiban végrehajtott atomtámadás egy gyerekzsúr. A videó megosztásával a célom nem az euroatlanti nagyhatalmak elleni propaganda, hanem az, hogy egy olyan szemüveget is feltegyünk a tisztább látáshoz – és a teljesebb kép megértéséhez -, amit a fősodrású média nem tesz ránk (szinte) soha. Nézzétek VÉGIG, megéri. (Német nyelvű, magyar felirattal.) Szeretettel és a békében való bizakodással: Józsi


,

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .