Hónap: 2015 január
-

Holdfény királyság
Moonrise Kingdom (2012) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Lehetne igazán jó film is egy kicsit több (abszurd[abb]) humorral, így szimplán csak jó, ami a rendező általam korábban látott filmjei (A fantasztikus Róka úr, A Grand Budapest Hotel) után kis csalódást okozott. Mindenesetre az est.hu kritika most is találó: Van, amikor a stílus, bármilyen eredeti
-

2014 futólag
2013 tavaszán kezdtem el futni, 2014 volt az első „végigfutott” naptári évem. Élmények, tapasztalatok, gondolatok A tavalyi év végére visszanyúló, előző téli élménybeszámolóm itt olvasható; a tavaszi futásaimról pedig itt írtam. Az első futóévemet itt értékeltem. Nyáron aszfaltról erdei terepre váltottam, és elkezdtem futás közben fotózni (összeért a két hobbi) – erről itt értekeztem, a
-

#274 • 2015. 01. 03. • Budapest: Budakeszierdő
Ma kipróbáltam a jégen futást is, és továbbra is elégedett vagyok a cipőmmel. Csodákra persze nem képes, sokszor megcsúsztam, de egyszer se estem el. A térdvédőimet pedig kukázom, miután kisebesítette a térdhajlataimat, és nem látok összefüggést a használata valamint a térdfájások között. Decemberben hordtam, ma már nem húztam fel, és térdfájásnak szerencsére a novemberi orosházi
-

Inbox by Gmail
A Gmail tapasztalatain alapuló Inbox olyan újdonságokat kínál, amelyek túlmutatnak az egyszerű levelezésen, és a fontos dolgokat helyezik előtérbe. Két hete használom, és egyrészt imádom, másrészt nem értem. Imádom, mert nagyon átgondolt, letisztult, szép felülete van, gyönyörűek a finom átmenetek, animációk, és jól kitalált új funkciókat tartalmaz. Nagyon jó használni, a felhasználói élmény tökéletes lehetne,
-
Quimby Újévi Varázszene koncert
Nagybetűs felszabadultságot, próbatermi csomagolásban megvalósuló, teltházas Varázszenét ígér a Telekom jóvoltából az ország szinte bármely pontján élőben követhető újévi koncertjére a Quimby. A Telekom 4G hálózatának köszönhetően ráadásul nem csak tableten és okostelefonon, de megfelelő internetkapcsolat esetén akár számítógép vagy okostévé képernyőjén is tökéletes minőségben lesz élvezhető az újévi Varázszene. Épp élőben élvezzük (itthon). Számomra
