Hónap: 2015 január
-
Lightroom tipp: helyi módosítások halványítása
A Lightroom Killer Tips oldalán találtam egy hasznos tippet, mely által adott lehetőségre eddig fel se figyeltem; mivel nem vettem észre a helyi módosító eszközöknél (Adjustment Brush, Radial Filter, Graduated Filter) a jobb felső sarokban megjelenő kis háromszöget (a kép forrása: lightroomkillertips.com): Erre, a fenti képen pirossal bekarikázott kis háromszögre kattintva az eszközhöz tartozó beállítások…
-
Összefüggések
Luca kérdezte, hogyan kell cigánykerekezni, pár másodperccel később a monitorra pillantva láttam, ahogy cigánykereket hányt valaki a néhány perce elindított klipben. Múlt héten a Józsi bácsi Szabadegyetem rendezvényére tartva bringázás közben Eckhart Tolle Új Föld című könyvét hallgattam, majd az előadáson szinte szó szerint köszönt vissza belőle néhány gondolat. Sorolhatnám még ezeket a „furcsa” összefüggéseket,…
-
Tükör
Az egész világ egy tükröt tart eléd, azt kapod, amit adsz, ha figyelsz, folyamatosan jönnek a jelek. Az egyik legaktívabb jeladó a gyereked, én már számtalanszor láttam az enyém tükrében magamat, mikor éppen „rosszul” viselkedett. Ilyenkor bölcsen kioktatom, hogy ez így mekkora butaság, aztán mikor felfedezem, hogy én is épp ilyen bután szoktam viselkedni, sokadszor is…
-
#277 • 2015. 01. 24. • Budaörs: Budaörsi-hegy
Már kezdtem lemondani az e heti futásomról az eső miatt (tavasszal kimondottan élveztem, de 3 fokos hőmérsékletnél nem tűnt csábítónak az esőben futás lehetősége – és holnapra is egész napos esőt jósolnak), mikor 11 óra környékén észrevettem, hogy elállt. Átöltöztem, autóba ültem, és 11:45-kor már futásnak is eredtem. Az előző este „gyönyörűen” megrajzolt, és a…
-
Probléma
Miután másodszor is végighallgattam A most hatalmát, érdemesnek gondolom külön megemlíteni, amit Eckhart Tolle a problémákkal kapcsolatban ír – már csak azért is, mert az alábbi gondolatok logikusak, könnyen beláthatóak és megjegyezhetőek, még ha a gyakorlatba történő átültetésük sokszor nagyobb kihívást is jelenthet. Kezdjük azzal, hogy problémák nem léteznek, csakis az egód által kreált problémás…
-
#276 • 2015. 01. 17. • Budapest: Budaörsi-hegy
Hétfőn elmentem csontkovácshoz, javasolta, hogy lóbalzsammal kenegessem a fájó jobb sarkamat és a ropogó jobb térdemet (mindenben a jobb a rosszabb). Örültem, mert a sarokfájás péntekre szinte teljesen elmúlt, ma, futás közben viszont végig éreztem – ráadásul minden eddiginél jobban. A héten elkezdtem egy béltisztító kúrát is, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy kicsit gyengének…
-
Parasztvacsora
Három a magyar igazság – a Nemsüti és az Édesmindegy után egy pofonegyszerűen elkészíthető finomságot ajánlok a spontán gaszro-hét zárásaként. Gyerekkorom óta imádom a kolbászt, szalonnát, krumplit, hagymát (lilát, vöröset, zöldet, fokot) – talán azért, mert már a köldökzsinóron keresztül is ízlelgettem, mivel anyukám is nagyon szerette ezeket (bár ezt a logikát követve Luca gyümölcsimádó…
-
Édesmindegy
Ha már tavaly egyáltalán nem frissült a gasztro-rovat, most egy kicsit „belehúzok”, és a Nemsüti után ajánlok egy másik jó helyet is a 13. kerületből. Az Édesmindegy még a Nemsütinél is közelebb van a munkahelyemhez, és akkor szoktam őket választani, ha utóbbiban nagy ritkán nem találok kedvemre valót. Ilyenkor megnézem az Édesmindegy Facebook oldalán (saját…
-
Nemsüti
Tavaly ősszel, miután a Kétker-Étkem jócskán megdrágult, és még a választéka is szűkült (pontosabban számomra kedvezőtlenül rendeződött át: megszűnt a saláta, és az egyik vega kaja, „helyettük” lett leves és főzelék), úgy gondoltam, ideje más hétköznapi ebédlehetőség után néznem. És nem is kellett messze mennem. A Nemsüti munkahelyemtől 250 méterre van (a Jászai Mari téren,…
-
#275 • 2015. 01. 11. • Budapest: Budakeszierdő
Nyitójelenet: elhagyatott, szemétkupacokkal dekorált telkek, meredek domboldalak között kanyargó erdei út egy futó emberrel, akitől megriad egy őz. Gyorsan (f)elrohan a magas dombon, a futó megállva csodálja – jól látja, mert az erdő ritkás, a fák kopaszok (hisz január van), követi tekintetével a szelíd vadat, míg eltűnik a domb mögött. Egy udvaron régi, gyönyörűen gömbölyded…
-
Buji Ferenc: Az ember Evolúciós Önértelmezése
Atyafi oldalán ismét értékes gondolatokra leltem – érdemes elolvasni az egészet. Az ember eredetének kérdése alapvető fontosságú, de nem annak megismerése miatt, hogy az ember honnan származik, hanem annak megismerése miatt, hogy in facto ki az ember: deklasszálódott angyal vagy felkapaszkodott majom – alvó Isten vagy egy rakás atom. És aligha vonható kétségbe, hogy egy…
-
Sziasztok!
Éppen hat éve érdeklődtem utoljára felőletek, kedves olvasóim. Azóta sok minden változott, csak a kíváncsiságom nem: kik vagytok, akik olvastok? Múltkorival ellentétben csak néhány kattintást (és opcionálisan szövegelést) kérek az alábbi kérdőíven – de persze hozzászólás is jöhet, ha inkább oda van kedved írni (az először kommentelők hozzászólásai csak moderáció után jelennek meg). Előre is…