Hónap: 2015 augusztus


  • Angol nyelvű Photoshop újratelepítés nélkül

    A pár napja telepített Windows 10 nyelvét magyarra állítottam, így miután installáltam az Adobe Photoshop CC 2015-öt, annak nyelve is magyar lett. A nyelv megváltoztatásához a hivatalos ügymenet szerint törlés után újra kellene installálni az alkalmazást, de ehhez nagyon nem volt már kedvem, így rövid keresés után rátaláltam erre a videóra, melyből a lényeg, hogy

    Tovább →


  • 2015 halfotói #1

    2015 halfotói #1

    Csak most jutott eszembe, hogy idén itt a blogomon még nem is publikáltam halfotókat a futás közbenieken kívül. Ezúton kezdem el pótolni e hiányosságot. (Flickr, Facebook, Google+ és Twitter követőimnek csak a szöveg lesz újdonság.) Január 18-án Gyömrő közelében kirándultunk. Március 7-én családosan néztük meg a Műcsarnokban Csáji Attila Fényút című kiállítását – Luca lányom jó modell

    Tovább →


  • #310 • 2015. 08. 09. • Budakeszi

    #310 • 2015. 08. 09. • Budakeszi

    Biztos tudnék érdekes beszámolót írni a mai futásomról is, de inkább csak a múlt héten is használt jelzők kívánkoznak ki belőlem: egyhangú és unalmas. Persze tudom, mindez nem csak a külső körülmények következménye, nagyrészt rajtam múlik, hogyan élem meg. De hiába vártam nagyon, ez a mai futókalandom mégis csalódást okozott. Ráadásul Szlovénia óta fáj a

    Tovább →


  • Tegnaptól Windows 10

    Tegnaptól Windows 10

    Tegnap reggel megjelent az értesítés az itthoni gépemen, hogy telepíthetem a nagy hype-pal beharangozott, július 29-én megjelent Windows 10-et. Az installálás délutánra maradt, és gyorsan lezajlott: a első kattintástól az utolsóig kb. 40 percet vett igénybe, akárcsak a HWSW-nek. Beleszámítva az egyénileg testre szabott telepítéssel járó extra kattintgatásokat is, melynek lehetőségét – nyilván nem véletlenül

    Tovább →


  • Hetizene #26

    Hetizene #26

    Az általam Spotify-on követett előadók gyűjteménye – 2015 februárjától, hetente egyszer, egyszerre három, nagyjából ötven héten át. Miles DavisHivatalos honlap | Wikipedia Mississippi Big BeatFacebook MolokoWikipedia

    Tovább →


  • A holnap határa

    A holnap határa

    Edge of Tomorrow (2014) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Kicsit talán magasabban van a léc a nenézdmeg kategóriánál, de egyáltalán nem kellene bánnom, ha nem néztem volna meg.

    Tovább →


  • #309 • 2015. 08. 01. • Budakeszi (Mammutfenyők)

    #309 • 2015. 08. 01. • Budakeszi (Mammutfenyők)

    Sok lelkes futós-fotós beszámolót írtam már, meg olyanokat is, hogy „ide visszatérek még”. Most nincs miért lelkesedjek, és legfeljebb a két nagy mammutfenyő, ami visszahív. Miután a lenyugvó telihold a starthelyre kísért, és futásnak eredtem, egyhangú, unalmas füves-bokros nyílt terep, és egyhangú, unalmas keszekusza erdő váltotta egymást; az utat sokszor már benőtték a tüskés bokrok,

    Tovább →


  • 2015. július

    2015. július

    Júliusi futográfiáim:

    Tovább →