Sok lelkes futós-fotós beszámolót írtam már, meg olyanokat is, hogy „ide visszatérek még”. Most nincs miért lelkesedjek, és legfeljebb a két nagy mammutfenyő, ami visszahív. Miután a lenyugvó telihold a starthelyre kísért, és futásnak eredtem, egyhangú, unalmas füves-bokros nyílt terep, és egyhangú, unalmas keszekusza erdő váltotta egymást; az utat sokszor már benőtték a tüskés bokrok, szúrós növények, melyek lábaimon karc-jeleikkel üzenik: jobb ha nem megyek közéjük újra. Ez persze nem jelenti azt, hogy szenvedés volt az egész. Az utam elején és végén láttam rókát (talán ugyan azt, mert ugyan ott), futottam őz nyomában, mosolyogtam nagy robajjal közlekedő vaddisznó csordán, hosszan szemeztem egy szarvassal, akit útszéli eszegetés közben zavartam meg – és felemelő élmény volt a találkozás a két hatalmas mammutfenyővel. Ráadásul találtam egy átjárót a kerítésen, ahol a következő alkalommal a nagyrészt már ismerős bekerített részre, a rengeteg vad otthonába látogatok.

2015-08-01-41346

2015-08-01-41347

2015-08-01-41349

2015-08-01-41353

2015-08-01-41354

2015-08-01-41355

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s