#358 • 2016. 06. 26. • Bakonya – Hetvehely (Mecsek #11)

Kedves Zsolt! Szörföztem a hálón, erdei fák,ágak témát kerestem a most készülő festményeimhez. Rátaláltam a Nagykovácsi Sebestyén dombon készült képeidre. Megfogtak! Többször figyelmesen néztem. Odaképzeltem magam (nem volt nehéz, mert Budapesten éltem 60 éves koromig), éreztem a párás levegőben azt a semmihez sem hasonítható illatot. Köszönöm! Élj még sok-sok évet, hogy simogasd nézőid lelkét. Pistabácsi

Hazajöttünk Pécsre, és tegnap meglátogattuk Pistabácsit, akitől a fenti levelet kaptam májusban. Kiderült, hogy ő is Pécsett él, ráadásul apukámhoz egészen közel. Hálás vagyok neki, hogy írt, és örülök, hogy személyesen is találkozhattunk. Most pedig Mecsek nyugati végébe indulok, és útközben Hamvas Béla zenről szóló tanulmányát hallgatom.

2016-06-26-46194

Új telefonom egy Samsung Galaxy S7-es, kicsit kisebb, mint a Sony volt, ezért egy nejlonzacskóval tömöm ki a telefontartó tokot. Azért választottam ezt a telefont – miután tönkrement a fényképezőgépem –, mert azon kevesek egyike, melynek kamerája RAW – vagyis nyers formátumú – fotók mentésére is képes, ami nagyságrendekkel több információt tartalmaz, mint a veszteséges JPG – ezáltal sokkal többet ki lehet hozni a fényképekből utómunkával*.

2016-06-26-46195

Folyamatosan hárs illatot érzek de nem látom a hársfákat. Aztán meg a térképen jelölt út mellett futok, majd visszafelé már a jelölt úton, de nem látom, hol nem vettem észre az átkötőt, sőt már az előző utat se látom, pedig telefonom kijelzője szerint csupán pár méterre van tőlem. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna – illuzórikus az egész.

2016-06-26-46196

A felém rohanó hatalmas vaddisznó viszont nagyon valóságosnak látszik – riadtan nézek körbe, melyik fára mászhatnék gyorsan fel. Kérem ne tessék haragudni, nem én öltem meg egy hete a solymári rokonát! De kiderül, hogy szimplán csak rosszul lát, húsz méterről „már” észrevesz, és elkanyarodik…

2016-06-26-46200
2016-06-26-46201
2016-06-26-46202
2016-06-26-46203

Ezt látja a telefonom futás közben:

2016-06-26-46205
2016-06-26-46207
2016-06-26-46208
2016-06-26-46209
2016-06-26-46210
2016-06-26-46211
2016-06-26-46213
2016-06-26-46214
2016-06-26-46215
2016-06-26-46216

*Ennek kipróbálása azonban még várat magára, mert a „magától” (?) kikapcsolódott a RAW mentés, és ezt csak napokkal később vettem észre.

Futográfus archívum

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .