Szellemi útravalóm:
Amit kimondtam, nem az enyém többé, azé, akinek mondtam… tegyen vele, amit akar… A megjelenés a lemondás egy faja, a legtökéletesebb és visszavonhatatlan lemondás… már nem hat tovább… csak a kimondatlan…
Hamvas Béla: Unicornis
Meggyőződésem, hogy létezésem egyik célja, hogy érzékszerveim által gyönyöröket gyűjtsek. Isten szeme, füle, orra, nyelve, bőre vagyok. Ha most, rögtön e futás után meghalnék, már akkor is hatalmas batyuval térnék haza – melynek jókora darabja az előző három órából való. Imádtam a temetőt, a napkeltét, Jézus szobrát, a jég-angyalkát, a deret, a növényeket, a lovakat – jaj, azt a csikót különösen, kinek be volt akadva az egyik lába egy kötélbe, és miután kiszabadítottam, jött utánam, és deres volt a háta, és bogáncsos a sörénye, farka, mindene! Imádtam, az egészet imádtam! Az elmúlt három órában a szokottnál többször emeltem hálás arcom az ég felé…
A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
Gyönyörű, és szerintem igaz megfogalmazás Istenről, és csodás képek! Kedvencem a temetős naplemente. :)
Örülök ehogy tetszik – amúgy napkeltekor készült. :-)
Igen, ezen amúgy gondolkodtam is, hogy vajon naplemente vagy napfelkelte? :)
Mindig napkeltekor indulok futni.
Akkor mégis van valami a közmondásban. :) “Ki korán kel, aranyat lel.”