„Az év végi elcsendesedés jegyében ezúttal nem viszek magammal szellemi útravalót. Szívom magamba a házkémények leheletének füstjét (nagyszüleimnél töltött téli időkre emlékeztet) és az egyszerűségében nagyszerű lapos tájat – ezt a futásomat is nagyon szerettem!” Ennyit jegyzeteltem frissen, 377. futókalandom után.
Azóta eltelt három hét, és most (2017. január 16-án), mikor eljutottam a karácsonyi futográfiáim feldolgozásához, elérzékenyülve fogadom őket. Mint régi nagyon kedves ismerősöket, akik már kicsit a feledés homályába merültek, de pont ezért még nagyobb a viszontlátásuk öröme. Jó barátokként vetülnek a retinámra, hadd mutassam be őket! Fogadd szeretettel Gyopárosfürdőt, a lakókocsis telket, a szántóföldek barázdáit, az égre fröccsent felhőket, a templomot, a kalyibát, a tanyákat, a villanyoszlopokkal szegélyezett utakat, a horizonton nyargaló őzeket, a nádakat, a fagyott vizeket, a fákat, a füveket, a tükröződéseket, az aszfalt repedéseit, a nap sugarait, a megyék határát, a rókatetemet, a jégtábla-szilánkokat, Árpád halmát, kéményét, földre hullott terméseit és elhagyott házát, az útelágazódást, a vakolatlan ház ajtaját, a füstölt kolbász vásárlásra felhívást, a „HÍZÓ ELADÓ” táblát tartó kerítés által takart telken álló házat vigyázó fa koronáját és a pénzérmés telefonfülkét!
A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?