Az előző éjszaka sarki fényeinek nyomai már csak a fejemben (vagy ki tudja hol) vannak meg – 8:38-at mutat a telefonom, de az égbolt teljes sötétségét csak a csillagok lyuggatják, mikor elindulok. Nem sokkal van hidegebb, mint odahaza, -15 °C-os hidegben futottam már otthon is, de azért jól jön a kesztyűimbe és a cipőimbe tömött kéz- és lábmelegítő, és a nyakvédő, ami most először van rajtam futás közben. Teljes a nyugalom, szélcsend van, rajtam kívül senki és semmi nem mozog, és nem kelt zajt. A nyugalmat még egy érdekes fotótéma se „zavarja meg”, mindenütt csak a „már jól ismert” fák, és hó. Mégis varázslatos – és én még mindig nem adom fel: próbálom lefényképezni, de hiába, ebből a varázslatból szinte semmit nem őriznek meg a pixelek…

Kellemetlennek érzem a hideget, pedig már kicsit izzadok is, de ettől csak még rosszabb. A szám és az orrom elé húzom a nyakvédőt, és meglepődve tapasztalom, hogy a világ rendje helyreállt. Pedig logikus: így nem közvetlenül a hideg levegőt szívom be a tüdőmbe – ismét gazdagodtam egy felismeréssel.

Útelágazódáshoz érkezem, és valami a ház felé vonz, pedig ez az út csak a tanyához visz. Már nem csak én vagyok az egyetlen mozgás a világban: egy nőt látok sürgölődni a házból áradó meleg fényben ˜– ami kicsit engem is felmelegít, jó, hogy engedtem a vonzásnak. Az elágazásnál a célom felé vezető utat egy fél arasznyival vastagabb hóréteg borítja, mint azt, amelyről érkeztem. Kétség támad bennem, hogy a kisbusszal és az autóval tovább tudnak-e itt jönni túratársaim, akikhez a megbeszéltek szerint 8 kilométerrel odébb csatlakozom majd – de nem kérdés, hogy tovább futok.

Az úton nem volt ekkora a hó, ide csak a vicc kedvéért ugrottam be. A találkára megbeszélt helyen továbbfutok, mert társaim késnek, de nem bánom, nem vagyok fáradt, mindig van egy újabb kanyar, ami kíváncsivá tesz: vajon mit rejteget?

Aztán két kilométerrel odébb visszafordulok, és végül a többieknél csak egyetlen perccel előbb érek célba. Ez idő alatt egy színes kis papirosra leszek figyelmes, ami a kesztyűmből készül kimászni. Segítek neki, kihúzom, és fülig szalad a szám, mikor elolvasom rajta lányom üzenetét: „Ne fadj meg!”

A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén). A túra a Cinto szervezésében valósult meg – nagy kalandok kis csoportoknak.

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s