Müller Péter számomra valamiért sosem volt szimpatikus. Ez nem azt jelenti, hogy kimondott ellenszenvet tápláltam iránta, csak valahogy túl teátrálisnak éreztem a megnyilvánulásait (azt a keveset, ami eljutott hozzám). Viszont ezt a könyvet egy nagyon kedves ismerősöm ajánlotta figyelmembe, olyan valaki, akinek adok a véleményére. Azt mondta, hogy ez a könyv mindenre választ ad. Kölcsönkaptam tőle, így hát elolvastam, és nem bántam meg. Teatralitásból ebbe a kötetbe is került bőven, de egyrészt nem zavaró mértékben, másrészt ha kellően önkritikus vagyok, én legalább ennyire teátrálisnak tűnhetek azoknak, akik csak az írásaimon keresztül ismernek (például innen). A lényeg viszont az, hogy ha nem is kaptam minden bennem élő kérdésre választ, de az olvasás által ismét értékes gondolatokkal gazdagodtam, amiért hálás vagyok. Idézek az utolsó oldalról:

A Csoda forrása az Örökkévalóság,
az ősi fényforrás, az Eredet.
Lelke legmélyén mindenki tudván tudja,
honnan eredt, hová tart,
és amit vándorútján mint tiszta minőséget visszavisz, azzal gyarapodik a Mindenség.
Legyen szent minden pillanat, amit együtt töltötök.
Tanuljátok az igazi Szolgálatot, az igazi Bölcsességet, a valódi Nyugalmat,
És tanuljátok a Mosolyt,
ami a Csoda mosolya, és nincsen rá magyarázat.
Mert ami magyarázat, már nem élmény.
A Lélek ősi tudásának nincs szüksége magyarázatokra.
Tanuljatok meg őszintének lenni magatokhoz, akkor talán máshoz is sikerül.
Tanuljátok érinteni lelket Lélekkel, szeretetet Szeretettel, sugárzást Sugárzással.
Legyetek egyek az imában,
Átölellek benneteket.
Ámen.

2 hozzászólás ehhez: „Müller Péter: Aranyfonál – Kapcsolat a szellemvilággal

  1. Ő színházzal is foglalkozik, ha jól tudom, színdarabokat ír talán, lehet innen a teatralitás. Nagyon jók a könyvei! Az Isten bohócait is tudom ajánlani!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s