Szellemi útravalóm ezúttal is René Guénon A mennyiség uralma és az idők jelei című könyvéből való:

Ilyen körülmények között már nem okozhat gondot annak belátása, hogy a modern ipar milyen messze távolodott az igazi mesterségtől; valójában e kettő mintha csak egymás tökéletes ellentéte lenne; és mennyire sajnálatos igazság az, hogy a „mennyiség uralma” alatt a mesterség – mint ahogy a „haladás” hívei oly szívesen állapítják meg – már a „múlt dolga”! Az ipari munkás önmagából semmit nem tud belevinni a munkájába, és rengeteg gondja amúgy is megakadályozná abban, ha legkisebb ez irányú hajlandóságának is megpróbálna eleget tenni; de valójában még a próbálkozásig sem juthat el, mert minden tevékenységével a gépet szolgálja, ráadásul az a „képzés” – helyesebben „félreképzés” –, amelyet szakmájának elsajátítása érdekében elnyert, alkalmatlanná teszi a kezdeményezésre, és ez tevékenységét gyakorlatilag a régi tanonckodás ellentétévé avatja; a munkás dolga az ipari termelésben mindössze annyi, hogy bizonyos tevékenységeket „mechanikusan” és minduntalan ugyanolyan módon végrehajtson, éspedig anélkül, hogy e tevékenységek mibenlétét átlátná; igaz nem is nyugtalanítja magát az eredmény miatt, mert nem ő, hanem a gép az, ami a munkadarabot valójában előállítja. A gép szolgájaként magának az embernek kell géppé válnia, és ettől fogva munkája márt híján van mindenféle ténylegesen emberi elemnek, mert az többé már egyetlen olyan kvalitás munkába állítását sem előfeltételezi, amely valódi alkotóeleme az emberi természetnek.*

*Megfigyelhető, hogy a gép bizonyos értelemben szemben áll a szerszámmal, és semmiképpen nem „tökéletesített szerszám”, mint ahogyan sokan hiszik, ugyanis a szerszám bizonyos értelemben magának az embernek a meghosszabbítása, míg a gép egy olyan lénnyé redukálja az embert, amely már nem több, mint annak szolgája; és ha igaz volt az állítás, hogy „a szerszám nemzi a mesterséget”, akkor nem kevésbé igaz az sem, hogy a gép megöli; így a kézművesek ösztönös reakciói az első gépek ellen önmagukért beszélnek.

Borult az ég, félhomályban indulok, és nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy van ebben valami félelmetes.

„Fel is út, le is út” – a kettő között pedig 4 méter szintkülönbség:

Egy őz sétál át előttem az úton. Nem vesz észre, pedig csak 20 méternyi távolság választ el bennünket egymástól. Megállok, aztán lassan lépkedek tovább. Látom, ahogy a patáival élelmet keresve kaparja az avart – felemel a pillanat intimitása, hogy észrevétlenül szemlélhetem az életét. Megpillant, pár másodpercig nézi mozdulatlanságomat – végül úgy dönt, jobb ha elszalad.

Narancsvörös szemek sugarai szegeződnek rám minden irányból – de már nem félek.

És íme a gép, melyet gépek segítségével állítottak elő gép-emberek – és most gyönyörűen emészti magába a természet.

A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s