#431 • 2018. 01. 20. • Esztergom: Tábla-hegy, Csurgó-hegy, Sátorkőpusztai-barlang – Kesztölc: Lencsehegy

Szellemi útravalóm ismét László András egyik előadása (Beavatás és megvalósítás), ezt hallgatom útközben az autóban.

Harmadszor jövök, és kimondottan szeretek ide visszatérni. Úgy tűnik, a vonzalom kölcsönös, mert Esztergom harmadszor ajándékoz meg festői tájakkal, misztikus fényekkel, és különleges hangulatokkal. Külön hálás vagyok az elhagyott Lencsehegyi Szénbányáért, a Sátorkőpusztai-barlang feletti lyukas szikláért, és a napsütéses hóesésért!

Jó, hogy csak a végén veszem észre a FOKOZOTTAN VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLET táblát (pedig már negyedszer járok itt), melynek szövege szerint csak külön engedéllyel élhettem volna át e csodát; így nem frusztrált, hogy „csupán” létezésem volt az engedélyem.

A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: