Leszámítva a tinédzserként elfogyasztott keddieket, tavaly év végéig tudatosan ellenálltam a sorozatoknak – ugyanazon okból, amiért a számítógépes játékokat is kerülöm (utóbbit továbbra is): pazarlásnak éreztem, illetve érzem a velük töltött időt. Egy kedves barátom már egy éve rendszeresen ajánlotta figyelmembe a Trónok harca sorozatot, és én kétszer is elkezdtem az első részt, de a felénél nem tudtam tovább nézni. Olyan mesterkéltnek tűnt az egész. Aztán novemberben jött a havi 2000 forintért elérhető HBOGO, és én „besétáltam a csapdába”: újra elkezdtem a Trónok harca nézését, és meg se álltam vele a 7. évad végéig (február végén). És innen már nem volt megállás a „sorozatfüggőség lejtőjén”. Sebaj, ez a korszak is véget ér egyszer…

A következő sorozatokat követ(t)em (a *-gal jelölteket feleségemmel együtt – merthogy őt is behúztam a csőbe):

Frissítve:

  • Patrick Melrose (2018. július)
  • Who is America? (2018. augusztus)
  • Géniusz: Picasso (National Geographic) (2018. szeptember)
  • Bizalom (2018. szeptember)
  • Aranyélet (2018. október)
  • Most nevess! (2018. november)
  • Társas játék (2018. november) – néhol a Barátok közt színvonalára süllyedő bárgyúságával együtt is érdemes megnézni, már csak Antal szövegei miatt. Frissítve: a második évad hatalmas mélyrepülés – ha ez lett volna az első, nem nézem végig.
  • Szökés Dannemorából (2018. december) – kiváló rendező (Ben Stiller), nagyszerű színészek (Benicio Del Toro, Patricia Arquette), jó anyag!
  • Fargo (2019. január) – zseniális darab(ok) emlékezetes karakterekkel és párbeszédekkel!
  • True Detective (2019. április–május) – az első évad nagyon jó, a második hozzá képest borzasztó gyenge, aztán a harmadik ismét jó – bár az elsőhöz nem ér fel (a főcímek mindháromnál kitűnőek).
  • A tett (2019. május-június)
  • Csernobil (2019. május-június) – hibátlan!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.