Este negyed kilenc körül jár az idő, mikor feleségem felteszi a kérdést: „ki jön velem a Kevély-hegyi kőfülkéhez?” Lányom azonnal rávágja, hogy „én”; én pedig mennék is, maradnék is. Vacsorám utolsó falatjait forgatom a számban, poharam félig tele gyöngyöző fröccsel, ilyenkor szeretek egy kicsit ücsörögni a teraszon, nincs kedvem kapkodni. „Menjetek, majd utolérlek benneteket” – mondom, és ekkor még csak arra gondolok, hogy majd sietve követem a lányokat. Aztán jön a gondolat, hogy futócipőt húzok – úgyis már futógatyában vagyok (ezt szoktam felvenni itthonra, amíg a melegítő-alsóm mosásban van)…
Lassan kortyolom a fröccsöm, és érzem, hogy testem egyre inkább ráhangolódik a futás gondolatára, és bár tele a hasa, szaladni kíván. Vacsorám végeztével komótosan elpakolok, mindennek megadom a módját, hisz ráérek, a Kevély-hegyi kőfülke bő másfél kilométerre van – futva csak pár perc lesz, ami drágáimnak jó félóra. Adok ételt a macskáknak, majd a lábamra húzom viseletes Inov-8 Mudclaw 300-asom. A tükörből fura figura néz vissza rám: deréktól lefelé mintha futó lenne, de a sűrű mintás, galléros póló nem illik hozzá. Első gondolatom, hogy futópólót húzok, de ezt hamar elengedem…
Felsétálok a hátsó kertrészhez vezető lépcsőn, hogy még magasabbról induljak, és ha csak egy hangyabokányival is, de tovább tartson az élvezet. Egy kilométer után beérem a lányokat, de mostanra már kerek a terv: nem állok meg a Kevély-hegyi kőfülkéig – már elkezdődött az esti főműsor…
A fotókat Huawei P20 Pro telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?