Feleségemnek vettem ezt a könyvet névnapi ajándékként majd’ 10 évvel ezelőtt. Aztán költözködéskor (most, hogy már nekünk is van Toszkánánk – egyébként egy barátunk pont ezt mondta) valahogy előkerült, és bő fél év alatt ki is olvastam. Mindig csak pár oldalt, aztán volt, hogy néhány hétre vagy hónapra letettem – ahogy épp alkalom adódott. Ez a könyv így kívánja (persze melyik nem), szimpatikus szerzője pont ilyen elfogadó a körülményekkel. Először arra gondoltam, hogy mikor írok róla, majd jól megkritizálom a szakmai szemmel kifogásolható meg(nem)oldásait – de mire a végére értem, már úgy éreztem, így (is) jó. Semmi nem tökéletes, a ház sem, amiről a könyv szól. És mégis szép, és rengeteg örömöt ad a benne lakóknak. Akárcsak e könyv az olvasónak. Szívesen olvasnám még éveken keresztül…

Az érzékelés öröm. Ha talpunk éri a felületeket, a hideget-meleget, a kezünk finom szőröket simogat, izmaink teher alatt feszülnek, bőrünket szél borzolja, szemünket messzire engedjük.

A hó nagyon jó. Sokan borzadozva mondják, hogy ti, szegények, ha leesik a hó, hogyan ássátok ki innen magatokat. Mint általában, evvel kapcsolatban is két álláspont alakult ki. 1. A havas lépcsőn prímán lehet járni. Minél több hó van rajta annál inkább. És szép is. 2. Ha megenyhül, megolvad, aztán megfagy, totál jég lesz. Életveszély. Ráfagy, és végünk van. Képtelenség leszedni. Most azonnal le kell lapátolni, seperni, az utolsó szemig.

Annak ellenére, hogy a többség a nem mellett van, meghajlunk az észérvek előtt (meg a vendégek és a nagymama is a 2. véleményt támogatja), és páran hólapátot és seprűt ragadunk, és nagyon jó időket töltünk hólapátolással. Évente három-öt alkalom van csak, és fél óránál alig több az egész. Tulajdonképpen ajándék, el lehet merülni kicsit a télben, a hidegben, a gondolatainkban, közelebb kerülni valamihez, aminek csak a páráját látni, és a fémes-nedves-hideg illatát érezni.

A madáretetés is lassító. Átveszem a kinti hideget, átfagy az ujjam, belélegzem a nedves, párás levegőt. Ezek a kicsike madarak ebben vannak egész nap. Megtöltögetem az etetőket, közben újra magot tankolok, és benézek a konyhába. Kintről ránézek a mi világunkra. A világos, meleg szobára. Hát ilyenek vagyunk a szabad ég, a hideg és az erdő felől?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.