A legfrissebb blogbejegyzésemet publikálom a Facebookon. Írok hozzá egy mondatot is, hogy a Facebook jobban szeresse. Valahol olvastam, hogy jobb ez így, mint ha csak simán megosztanék egy linket, ami a blogomra mutat. Így talán többek hírfolyamába berakja. Talán. Mert persze senki se tudja pontosan, hogyan működik a Facebook. Még maga Mark Zuckerberg se.

Íme az eredmény:

Kétszer is próbáltam, de nem, a bejegyzésem kiemelt képét és címét most nem jeleníti meg. Pedig mindig pontosan így csináltam mindent korábban is, amikor megjelenítette. De most nem. Most valamiért nem. Ki tudja miért, ezt még maga Mark se tudná megmondani. De volt már ilyen korábban is. Néha előfordul. A Facebook ilyen. Nemrég olvastam, hogy a Facebook 2014-ben írásban a vezérelvei közé foglalta, hogy az időtényező az első, a minőség másodlagos. A lényeg, hogy minél gyorsabban menjenek ki az új funkciók, nem számít, ha hibásan működnek, majd menet közben javítgatják őket. Látom, tudom, hogy ez így van, hisz évek óta használom, de azért meglepett, hogy ezt így le is írták. Szóval ez van, ezt kell szeretni. De miért is? Mert sokan használják?

Valóban, a Facebook nagyon praktikus, és hasznos eszköz lehetne, de ehelyett már régóta egy kiismerhetetlenül működő, kaotikus, toldozgatott-foltozgatott, bazári szarkupac, amire rossz ránézni, és használata mindennapi bosszúságok forrása. Facebook: a cég, ahol hazudni érték, és a pénzen kívül valóban semmi nem számít (csak néhány idei „gyöngyszem”: Bizalmi alapon adta ki a személyes adatokat a Facebook, Mit mond Zuckerberg, amikor nem hazudhat?, Zuckerberg szerint 3 évig tart a Facebook “helyrehozása”).

Régóta gondolkodom rajta, és most végre megérett: elengedem ezt is. 2019-től semmit nem publikálok a Facebookon.

És ezt az egészet most bekopizom a Facebookba is, hogy ne csak egy link legyen ott, ami jujdejajj!!! elnavigál a Facebookról! Pedig van ám élet a Facebookon kívül is. Egy sokkal szebb…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.