Nem hiszem el, hogy ez ennyire nehéz! Miért kell több tízmillió forint egy otthonteremtésre? Basszameg veszek egy telket, és felállítok rá egy katonai sátrat! …lehet, hogy ez nem is hülyeség – a saját magam által a fülembe ültetett bogár a lakójurta ötletéig röpít.

A jurta egy mozgó hajlék, “sátorszerűen” működik! Folyamatos gondoskodásra és gondozásra szorul! Nem vagyunk építési vállalkozók, a jurta pedig nem kőház, hogy ahova lerakjuk, úgy is marad 100 évig! A tulajdonos feladata, hogy az első szívességből történő bemutató felépítés után megtanulja kezelni, gondozni, lebontani, felépíteni! Aki ezt nem tudja megtenni, az még éretlen a jurta világára. Aki pedig meg tudja tenni, annak a jurtájában ott a világmindenség.

Gyönyörű gondolat – azonnal beleszeretek! És apránként egyre lelkesebb leszek! A jurtával mennyi mindent elengedhetek: nem kell építési engedély, nincsenek merev falak, egy organikus kör forma az „alaprajz” – álmatlan éjszakákon tervezem leendő életem a jurtában, melyre még ereszcsatorna se kell! És mennyivel olcsóbb egy háznál! JURTA 8 méteres, téliesített 1.050.000 Ft – nagyszerű, ez kell nekem! Felhívom Attilát, aki minden kérdésemre nagyon kedvesen válaszol – és megbeszélem vele, hogy február 19-én, a farsangi szünetben lányommal felkeressük zalaegerszegi műhelyében.

Február elején feleségem felrakja a házunk hirdetését az ingatlan.com-ra. Másnap már jön is egy érdeklődő, aztán a héten még hét. Majd a következő héten is hét.

Én pedig immár telket keresek leendő jurtámnak: Pomázon és Pilisszántón nézelődöm. Pilisszántó különösen vonz: a hegyoldalból gyönyörű a panoráma, és nincs is messze. Egy munkáját komolyan vevő ingatlanközvetítő (ritkaság!) talál itt nekem egy erdőszéli telket. Az én autómmal megyünk megnézni négyen: az ingatlanos (kinek autója épp szervizben van), lányom, a barátnője és jómagam. Erdei földúton haladunk, napsütésben, mesés hangulatban. Egy nagyobbacska gödör előtt kicsit rágyorsítok, nehogy benne ragadjunk. Nagy csattanással törik szét a bal első kereket körülölelő műanyag dob, melynek darabjait magunk mögött hagyjuk. Megállok, összeszedegetjük a törmeléket – a lányok maradni akarnak. „Most nem érünk rá játszani” – mondom nekik, és megyünk is tovább.

Kicsit távolabb akkora árok van előttünk, hogy egyértelművé válik: meg kell fordulnunk. Megpróbálom a manővert a szűk erdei földúton, de az útszéli „föld-padkára” olyan „szépen” felfekszik az autó alja, hogy teljesül a lányok kívánsága: maradnunk kell. Egy fiatal fiú jön szembe robogóval. Próbál segíteni, de hiába tolja – a lányokkal együtt – elölről vagy hátulról az autót, az egy centit se mozdul. A srác a közelben lakik, hazamegy ásóért. Próbálok vízszintesen beásni az autó alá, de hiába. Az erdőben talált rongyot, a csomagtartóból elővett szatyrot, faágakat próbálunk az első kerekek alá gyömöszölni, de azok nem akaródznak ráharapni, nem tudják lehúzni az 1,4 tonnás járgányt a kemény földsáncról. A fiú az ásóval együtt hozott egy lécet is otthonról. Két órányi hiábavaló próbálkozás után az ingatlanos javaslatára a lécet az emelő alá rakva felemelem a bal hátsó kereket. Beülök, kapcsolom az egyest, gáz, kuplungról le… és sikerül – végre elszabadulunk!

Jóval a tervezett időpont után, de megérkezünk a helyszínre. Nem mondom, hogy azonnal beleszeretek, de tetszik a telek erdőszéli elhelyezkedése, a kilátás is szép, és az ára is jó – csak a szomszédok vannak túl közel, és a telek rendezetlen, bekerítetlen. Lányomnak viszont nagyon bejön úgy ahogy van… Este felhívom még a segítségünkre érkező fiút, hogy emlékszik-e a korábbi találkozásunkra? Ugyanis hazafelé jövet lányomnak eszébe jutott, hogy egy korábbi pilisszántói ingatlannézésünk alkalmával elment mellettünk egy robogós, kinek hatalmas testű kutyája majd felborított mindkettőnket. A fiú először meglepődött, hogy a kutyája nevét is tudom, aztán már emlékezett a korábban történtekre.

Összeállt a kép: kalandos utunk, Pilisszántó iránt érzett vonzalmam, relatíve olcsó telek, találkozásaink a fiúval – mind egy irányba mutatnak: megtaláltam leendő otthonom, ahova a jurtámat építhetem!

Február 19-én meglátogatjuk Attilát, a jurtakészítőt. Könnyen megtaláljuk a közös hangot, szimpatikus ember, találkozásunk végén még egy italra is meghív minket. Megbeszélem vele, hogy hamarosan keresni fogom.

Ezen a héten tízen nézik meg a házunkat, és – bár ekkor még nem tudjuk – köztük vannak vevőink is (ekkor még azt se sejtjük, hogy közülük az „ember” egy általam különösen kedvelt zeneka’ tagja, „a magyar zene Monty Pythonjainak” egyike, azaz egy Bëlga; az „asszonynak” meg van egy nagyon aranyos, punk, kétésfél lábú kutyája)!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.