Hónap: 2019 június
-
Egy hónapja itthon, Kesztölcön
Ahogy már írtam, szerelem volt ez első látásra. És ha most kérdezed, milyen egy szóval, azt felelem: imádom! Kesztölcöt, és ezen belül az otthonomat is. Fáraszthatnám magam azzal, hogy megpróbálom cizelláltan szavakba önteni, de inkább csak néhány történést verbalizálok, aztán meséljenek a képek (belülről többet miután kész lesz): #1 Május van, hűvösen szép idő, gyönyörű…
-
#509 • 2019. 06. 26. • Kesztölc, első futásom Cimbivel
18:22, de még mindig 30 fok felett van a hőmérséklet. Nem baj, elterveztem, megcsináljuk – kezdetnek legyen csak egy rövid: Klastrompusztáig és vissza. Cimbi folyamatosan „kinéz” rám oldalra, mintha azt kérdezné: hogyhogy nem állunk meg? Klastrompuszta határáig folyamatosan futunk. Itt megöleljük egymást, mondom: ügyes vagy, nagyon ügyes, most forduljunk vissza! Cimbi mintha értené amit mondok…
-
Négylábú cimborám: Cimbi
Luca miatt van az egész – akárcsak a futás. Ő mindig is kutyát szeretett volna, aztán macskáink lettek. Feleségem semmiképp nem akart kutyát, így hát szétköltözésünk után nála maradtak a macskák, én pedig bevállaltam egy kutyát – kételyekkel és aggodalmakkal telve, csak a lányom kedvéért. Ráadásul Lucának mindenképp border collie kellett, a világ legokosabb, de…
-
#508 • 2019. 06. 23. • Kesztölc összes (még befutatlan) #3
Pár perce még eső esett, most elállt, és már soha nem fog úgy esni. Legutóbb, mikor erre futottam, tél volt, most nyár van, és már soha nem lesz olyan tél. A 45. születésnapomon elköszönök Cimbitől, futni indulok, és eszembe jut, hogy már soha nem lesz ilyen nyár sem… (A Robur másik oldala.) Havi 200 km…
-
HalasiZsolt 4.5
Mikor tavaly azt írtam, kiteljesedés, eszembe nem jutott, hogy ez egy év múlva válás és költözés után, új, kesztölci otthonomban történhet meg. De innen nézve már így kerek; és most pontosítok is: önmagamnak elég lenni – ezt kívánom magamnak 45. születésnapom alkalmából! Egy barátom találóan megfogalmazta: A vetítővásznat nézed, miközben te vagy a vetítőgép (is).…
-
#507 • 2019. 06. 16. • Kesztölc összes (még befutatlan) #2
200×200 km projektem keretében soha nem futok kétszer ugyanarra – de némi átfedés, elkerülhetetlen. Ezt az elkerülhetetlenséget most (és még néhány hétig) Kesztölcre költözésem adja, annak összes útja és utcája, ahol nem futottam még, és ahova csak egy már korábban is taposott úton juthatok el. Tavalyról ismerős képek köszönnek vissza… Akkor épp elkezdődött az ősz,…
-
Ne nézd meg (még egyszer)!
Mikor nem emlékszem, hogy egy filmet láttam-e már, rákeresek a blogomon. Üzenem tehát jövőbeli magamnak: Zsolti, a Paddington, a Drive – Gázt! és az Amerikai botrány című filmekkel sajnos már eltöltöttél néhány órát, semmiképpen ne kövesd el ezt a hibát újra! Frissítve: Itt gyűjtöm a további „nenézdmegeket”: Hős6os (2015. 01. 24.) A Hobbit (2015. 02.…
-
„Véletlen” egybeesések #1002
A Thoreau nevet Hamvas Bélától ismerem, és máshol eddig nem is találkoztam vele. Ám pár nappal azután, hogy egy kedves ismerősöm Thoreau-t olvasott, és erről én a Facebookon keresztül tudomást szereztem, ezt az ásványvizet ajánlotta és szolgálta fel a pincér.
-
Hetizene #55
Ramin Djawadi Hivatalos honlap | Wikipedia Roo Panes Hivatalos honlap | Wikipedia Tamás Cseh Wikipedia
-
#506 • 2019. 06. 09. • Kesztölc összes (még befutatlan) #1
Félelmetesen lenyűgöző, hogy a jelenből prognosztizált értelmetlen jövőképet mily nagymértékben képes cáfolni a „valóság” – avagy a sorsnak becézett illuzórikus életfolyam. Tavaly mikor erre futottam, eszembe nem jutott volna, hogy 2019 nyarán már kesztölciként futografálok itt. Akárcsak másfél éve Pilisborosjenőn, most Kesztölcön játszom el ugyanazt (otthonom sarkainak megszámlálása helyett): befutom a falu összes (általam még…
-
#505 • 2019. 06. 01. • Pécs: Havihegy, Dömörkapu (Mecsek #22)
Tegnap feleségemmel átadtuk pilisborosjenői házunkat leendő lakóinak, és lányommal minden maradék holmimat átvittük Kesztölcre. Pilisborosjenő és Kesztölc között pedig szülővárosom, Pécs a kapocs: most itt vagyunk apukámnál, lányommal és barátnőjével. „Küldetésünk” célja, hogy Komlóról magunkkal vigyük Cimbi kutyát, és este már vele együtt térjünk nyugovóra új, kesztölci otthonunkban. És persze van egy másik, személyesebb vonatkozású…