Pénteken szülővárosom, Pécs, gyerekkorom és apám otthona felé autózva mesélek lányomnak Czakó Zsolt kiállításáról, melynek megnyitóján készült fotók egyikén láttam egy nagy falfelületet, rajta sok kis „SEMMI” szóból létrejövő nagy „MINDEN”-nel…
Másnapi Mecsek-béli nagysétánkon semmi fotogénnel nem találkozom, mégis összeáll minden: ha csak néhány pillanatra is, de a tudatomban zajló asszociációtáncból kiszakadva jelen vagyok.
Ám a tizedik kilométeren a sár, a szúrós szedertüskék, a csak térképen létező úttalan utak egyre inkább bosszantanak, és már semmi nem motivál… Ekkor „hatodik érzékem”, Cimbi megáll és figyel valami általam észrevehetetlent. Közelebb érve előttem is kibontakozik a több tucatnyi egyed alkotta szarvascsorda lenyűgöző látványa. És ebben a vadak, bundás barátom és jómagam erdővel összeolvadó egységében újra összeáll minden.
Délután hazafelé autózva megállunk a Zsolnay Negyednél, és felkeressük az m21 galériát, Czakó Zsolt kiállításának helyszínét. Lányom még útközben kérdezi, hogy a kiállítás alkotója is jelen lesz-e? „Dehogy, ő már régóta nem itt él” – felelem. Aztán a kiállítótérben a végtelen megfejtések között kalandozva ismerős arc képe vetül a retinámra… „Szia Zsolt, bemutatom a lányom!” Nem semmi véletlen, vagy inkább semmi nem véletlen.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás