Egy héttel ezelőtti sétánkról még hazahozott, Kesztölc határán kezdett „köhécselni”. Akkor még nem tudtam, hogy születése óta tartó, több mint 22 éves kapcsolatunk végén ez volt az utolsó közös utunk második autómmal. Kedden ennek kapcsán lányom telefonon említette, hogy olvasott az élet váratlan fordulatairól, melyek a semmiből előbukkanva mutatnak új irányokat. Ekkor egy ilyen már megnyilvánult előttem, aznap „pottyant az ölembe” 17 éves lányommal egyidős, új(abb) járgányom; a másik pedig másnap tárul elém – épp lányomnál és anyukájánál vendégeskedve –, mikor telefonon közli velem egy kedves hang, hogy apámat fogadják az idősek otthonában, ahova két éve adtam be a kérelmünket…
Bajót területén bóklászva mindez annak kapcsán jut most eszembe, hogy e sétánk során is akadnak „semmiből előbukkanó váratlanságok”: pénzérmés telefonfülke, elhagyott iskola, fahíd végén lakatlan házikó, róka, őz, szarvas, fácán… Tudom, ilyen az élet, a jövő kifürkészhetetlen – de én most leginkább a gondviselés öleléséről akartam mesélni.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás