Elhagyott pincék között kódorogva kóstolgatom a természet édes ajándékait: almát, körtét, szilvát, szőlőt… Sétánk végéhez közeledve találkozunk egy öregúrral. Megbeszéljük, hogy a pincék között egyre több a gazdátlan, és a gondozottak tulajdonosai között egyre kevesebb a fiatal. Mindez „nem szép, nem csúnya” ahogy egyik tanítóm mondaná, csupán van.

Hozzászólás