200×200 km projekt • 2025. 09. 06. • Tök Cimbivel

Útban (feltehetően éjszakába nyúló) középiskolás osztálytalálkozóm orfűi helyszínére elengedem a napkeltekor indulást. A megkapó hangulatú, többnyire elhagyott pincék viszont továbbra is kalandunk kísérői maradnak. Egyikük ablakából lopok egy formás kis gyógyszertári üvegcsét a három éve szerzett, nemrég sajnálatosan szilánkjaira tört stampedli helyére.

Alighanem eddigi legvidámabb sétánk ez: hatalmas, himbálódzó fülekkel felénk szaladó kecskék, kölykeit terelgető félvadmalacka, egy monumentális termetű ló látványa mosolyogtat; és derűmet fokozza a Suslik Ranch – kihelyezett hangszóróiból autentikus muzsikával kísért – ostoba giccsessége. Egy indiánt ábrázoló tábla feliratából megtudom, hogy „a területet indián szellemek őrzik”, és hogy „a tulajdonos tudta nélkül, hívatlanul belépni életveszélyes!”

Kicsit később az emberi ostobaság (van egyáltalán másmilyen, mintsem emberi?) egy másik dimenziójával találkozom, mikor a dúsgazdag idióta félig bekerített, óriási területét vagyunk kénytelenek megkerülni, mivel a térképen jelölt utat a magánterületévé tette. Kerítésének mindössze egyetlen négyzetméterén piktogramokkal kiegészített táblákon és matricákon ezeket a figyelmeztető feliratokat helyezte el:

Figyelem! A sérülések elkerülése érdekében ne kritizáld a munkámat!

Drónozni tilos!

Fegyverrel és kutyával őrzött terület!

Felvételt rögzítő biztonsági kamerával őrzött terület!

Szemetelni tilos!

Magánterület! Illetékteleneknek belépni tilos!

Az intelligens ember nem szemetel, a többieknek meg tilos!

Aztán a bekerítetlen rész határán találkozom ezzel:

Mérgezett terület! Belépni tilos!

Szerencsére olvasni nem tudó, ám a birtok megalomán tulajdonosánál valószínűleg jóval okosabb, idegen helyen földről engedély nélkül semmit fel nem evő bundás barátom túlélte…

Fotók és útvonal (Strava)

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .