Kategória: Halasi
saját tartalmaim
-

22FF projekt: 2012
Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. A 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem. Az első két
-

Megújult Halasi lapcsalád
Mit lapcsalád, online médiabirodalom! Régóta szerettem volna egységes megjelenést saját honlapjaimnak. Tegnaptól az alábbi külsők fogadják látogatóimat (igen, tudom, a Haldesign portfólió része sajnos meglehetősen elavult). A halfoto.hu és haldesign.hu oldalakon igyekeztem összegyűjteni mindent, ami a fotós illetve számítógépes grafikusi tevékenységeimmel kapcsolatos. Itt, a halasizsolt.hu-n pedig az egységesség jegyében befeketítettem a fejlécet, a láblécet pedig
-

Pár nap Münchenben
Október 23-a és 27-e között pár napot Münchenben töltöttünk, ott készült a fenti néhány kép, alábbiakban pedig pár tapasztalatmorzsa:
-

22FF projekt: 2011
Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. A 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem. Január végén Mátraházán
-

V15
Úgy kezdődött, hogy megtetszett a wordpress.com-on hozzáférhető legújabb téma, a Harmonic. Tegnap el is kezdtem az igényeimhez igazítani, de folyamatosan belefutottam valami kellemetlen dologba, míg végül arra a következtetésre jutottam, hogy inkább mégse szeretném. Csakhogy a régi változat általam készített CSS-ét elfelejtettem elmenteni, így nem tudtam visszaállítani a tíz és fél hónapos 14-es verziót. Ha
-

A nyár legjobb halfotói
Mielőtt beázott, csináltam vele egy jó félvízalattit Lucáról; aztán következik három bükkzsérci esti fekete-fehér; majd az elmaradhatatlan Balaton(fenyves), ahonnan elkirándultunk Balatonmagyaródra, az állatsimogatóba, és a szőkedencsi temetőbe (ahol egy 700 éves hársfa él); végül hazafelé lőttem egy villanyoszlopon álldogáló gólyát.
-

22FF projekt: 2010
Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. A 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem. A 2010-ben készült
-

22FF projekt: 2008–2009
Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. A 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem. Két emlékezetes esztendő:
-

22FF projekt: 2007
Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. A 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem. Fekete-fehérként a képek
-

2014 első felének halfotói
„Ennyi volt, tényleg, tényleg csak ennyi” – legalábbis ami az említésre méltókat illeti.
-

22FF projekt: 2004–2006
Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. A 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem. Hét kép digitális
-

Új saját névjegy
Most nézem, hogy éppen három éve készült az előző, amiből még mindig van 12 db – de hamarosan már ezt osztogatom (ha az eddigi tempóban, akkor 2018-ra el is fogy mind a 100 db).