Kategória: Szakma

Adobe, szoftver, hardver, tipó, web, egyéb szakmai tartalmak


  • Hangulatkonzervek könyv a Photography Served címlapján

    Ma reggel már majdnem a szpemek közé dobtam Oscar Ramos Orozco levelét, mikor észrevettem benne a photographyserved.com linket. Elolvasva az írást, kiderült, hogy Oszkár a Behance nevében gratulált ahhoz, hogy a „Canned Moods book” projektemmel a címlapra kerültem. Jól indult a napom. És ha már szóba jött, ajánlom figyelmetekbe a többi Served oldalt is, melyek

    Tovább →


  • Mi az a branding?

    Bocs, hogy megint ezzel jövök, de az utóbbi hónapokban az olvasási élményeim szinte teljes mértékben a reggeli vécézéseimhez kötődnek (no meg az esti meséléshez – de gyerekkönyvekről nem szokásom itt beszámolni). Ez a kötet is remekül bevált: rövidke fejezetekből áll, így a rendelkezésre álló 10-15 perc alatt kényelmesen végeztem egy-egy passzussal. Ami pedig a belbecset

    Tovább →


  • Minőségi HDR képek készítése

    Addig halogattam az Enfuse Lightroom plugin bemutatását, míg azt megtette Tibor. Még tavasszal olvastam a bővítményről a Fotonlog-on, rögtön ki is próbáltam, és miután nagyon elégedett voltam a végeredménnyel, a témát feljegyeztem a megírandó cikkek listájára. De most már nincs más dolgom, mint ajánlani a Fényértéken megjelent cikket: HDR vagy nem HDR. És ne feledjétek:

    Tovább →


  • Róth Anikó kiállítása

    Kedves Mindenki, Most hogy vége a nyárnak én is kicsit beindultam: önálló kiállításom nyílik Budapesten a Melba étteremben (1138 Budapest Meder u. 9, a Duna pláza mögött, a Duna parton a yacht kikötőnél). A kiállítást 24-én pénteken, 18 órai kezdettel Dolák-Saly Róbert fogja megnyitni, várunk mindenkit szeretettel! A képek 2 hétig lesznek fent, október 8-ig

    Tovább →


  • Firefox helyett Google Chrome

    Betelt a pohár (hónapok óta cseppenként telt meg), elegem lett a gyakori lefagyásokból, és a borzalmas lassúságból, másfél napja a Firefox helyett a Google Chrome az alapértelmezett böngészőm. Ha tömören össze akarnám foglalni, olyasmi érzés, mintha rendet raktam volna az asztalomon. Eltűnt a sok felesleges kacat, csak a lényeg maradt; és (egyelőre) fagyásmentesen, gyorsan túrhatom

    Tovább →


  • Idén is Design Hét

    Tovább →


  • Lightroom tippek

    Tovább →


  • Mely tartalommegosztó(ka)t használod?

    Nagy dilemmában vagyok, hogy mely tartalommegosztási lehetőségekkel érdemes megkínálni a kedves Olvasót a Haldesign új verziójában? Ugyebár rengeteg van belőlük, kérdés, hogy melyeket használják legtöbben hazánkban? Én a Facebook, Twitter, Google Reader, Netvibes, Delicious, iWiW hatosfogatra gondoltam. Szerinted?

    Tovább →


  • Első hónapom a Canon EOS 550D-vel

    « A nyolcadik fényképezőgépem: Canon EOS 550D Egy szóval: imádom! Bővebben: abszolút hozta az elvárásaimat:

    Tovább →


  • InDesign tipp: beillesztésnél emlékezzen a rétegekre

    Ha szeretnéd, hogy másolás után, beillesztésnél az objektumok az eredeti rétegeiken maradjanak, jelöld be a Paste Remembers Layers opciót a Layers panel legördülő menüjében. Mindez fájlok közötti másolásnál is működik.

    Tovább →


  • A nyolcadik fényképezőgépem: Canon EOS 550D

    előző fényképezőgépeimről itt írtam: hetedik, hatodik, első öt Végre itt van, a kezemben tartom. Három hétig és két napig voltam „rendes” fényképezőgép nélkül, már nagyon viszketett a mutatóujjam. Először (három hete) megrendeltem az Electro Store-ból (itt találtam a neten a legolcsóbban – 190 500-ért – hozzám a legközelebb), ahol azt ígérték, hívnak majd ha megérkezett. Azóta

    Tovább →


  • Egyenletesebb szövegkép InDesign-ban

    Ismét Jerrytől kaptam a tippet (aki Schubert tanár úrtól hallotta, aki pedig szintén valahol hallotta vagy olvasta), hogy az alapértelmezett sorkiegyenlítési beállítások alábbi módosításával sokkal szebb szövegképhez juthatunk. Köszi Jerry! Egy mintaoldal balra a gyári (» pdf), jobbra a módosított (» pdf) beállításokkal: frissítve (2010. 06. 18.): Xants írja hozzászólásában: „Ne vegyétek orákulumnak ezt a beállítást! Az

    Tovább →