Hónap: 2010 január


  • Hetifilm: Serenity

    Ezúttal rendhagyó módon inkább csak magamnak jegyzetelek egy olyan filmről, amit végig se néztem – azért hogy a jövőben nehogy újra megpróbáljam. Hiába a 8-as IMDb pontszám, ez ugyebár semmire nem garancia. Serenity (2005) | » IMDb

    Tovább →


  • Halfoto + Zwoelftipo

    Zwoelf három hónapja azzal keresett meg, hogy a tipósulis diplomamunkájához szeretné felhasználni a képeimet. Örömmel mondtam igent, íme a végeredmény – ami február 6-ig a Tipo 2010 Záróvizsga-kiállításon is megtekinthető: Kértem Pétert, hogy fűzzön hozzá néhány mondatot, de csak annyit írt, hogy inkább beszéljen a munka maga. Egyébként 5-öst kapott rá, amihez ezúton is gratulálok!

    Tovább →


  • HTC Hero: bő egy hónap után

    Tudjátok, nem szoktam hosszas elemzésekbe bonyolódni, most se teszem: ez a telefon bő egy hónap használat után nálam tízből kilenc pontot kap. Tömören összefoglalva azt érzem, hogy nagyon jól átgondolták az egészet, csak nem fejezték be. Például egyfelől zseniális, ahogyan együtt látom a kontaktjaim aktivitásait (SMS, e-mail, Facebook, Flickr, híváslista), vagy amilyen egyszerűen lehet kiválasztani…

    Tovább →


  • Hetikép #4

    Helyszín: VisegrádDátum: 2010. 01. 05.Fényképezőgép: Canon EOS 450DObjektív: Sigma 10-20mm f4-5.6 EX DCExpozíciós idő: 0.005″ (1/200)Rekesz: f/6.3Gyujtótávolság: 10 mmISO: 200 Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek). A „téli szünetet” meghosszabbítva január elején a Visegrád melletti Thermal Hotelben teleltünk pár napot. Sokat fürödtünk (Luca azóta is folyton „föünni” akar), de persze…

    Tovább →


  • Egy hónapja a Twitteren

    A Twitterrel kapcsolatos ambivalens érzéseim kezdetek óta változatlanul megmaradtak. Tömören összefoglalva: nem igazán sikerült megszeretnem. Kicsit részletesebben: Ami tetszik Ami nem tetszik Biztos öreg vagyok már, de nem állt rá az agyam a csiripelésre („lenyűgözve” olvasom például, amikor Konrád a lányához rohanva előtte még gyorsan twittel egyet), és egyáltalán nem érdekel, ha valaki lenyelte a…

    Tovább →


  • Hetikép #3

    Helyszín: Budapest, NormafaDátum: 2009. 12. 06.Fényképezőgép: Samsung WB1000Expozíciós idő: 16″Rekesz: f/4.3Gyujtótávolság: 9 mmISO: 80 Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmények (kattintásra megnőnek). Mikulásvonatozni voltunk aznap Lucával és Anyával. Visszafelé a Normafa Grillben csillapítottuk az éhségünket (kicsit csalódtunk a minőségben), aztán mikor a buszmegálló felé mentünk, átnéztem az út túloldalára, és a keszekusza…

    Tovább →


  • Tipo 2010 Záróvizsga-kiállítás

    Szeretettel meghívjuk a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Felsőfokú Tipográfus Tanfolyama végzős hallgatóinak záróvizsgakiállítására a Ponton Galériába. Cím: 1015 Budapest, Batthyány utca 65. E-mail: galeria@mome.hu Telefon: +36 1 489 0780 Nyitva: 2010. január 26. – február 6. között, keddtől szombatig 12–18 óráig frissítve (2010. 02. 06.): Az utolsó órában sikerült megnézni a kiállítást, érdemes volt, többségében nagyon…

    Tovább →


  • Hetifilm: A remény bajnoka

    Cinderella Man (2005) » hivatalos honlap | » IMDb | » est.hu Minden együtt az izgalmas és tartalmas szórakozáshoz. Ha padlón vagy, különösen ajánlott. 9/10

    Tovább →


  • Hetikép #2

    Helyszín: Gyömrő környékeDátum: 2009. 12. 30.Fényképezőgép: Canon EOS 450DObjektív: Sigma 18-200mm f3.5-6.3 DC OSExpozíciós idő: 30″Rekesz: f/6.3Gyujtótávolság: 51 mmISO: 100 Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek). Egy évet ugorva az időben, a tavaly „szilveszteri” (30-án megejtett) fotótúránk egyik képét választottam erre a hétre. Ködös idő lévén kevés fény volt, de…

    Tovább →


  • Tumblr + új oldalsáv

    Végre van egy oldalam, ahova összegyűjtöttem mindent, amit blogolok, fotózok, írok, olvasok, találok, mentek – vagyis Haldesign, Flickr, Twitter, Google Reader, és Delicious feedjeim egybegyúrva a Tumblr-en: haldesign.tumblr.com. A Tumblr szeretnivaló. Ezzel együtt az oldalsávot is megváltoztattam: ha már ilyen szépen együtt van minden, akkor lecseréltem erre a Tumblr hírfolyamra a korábbi Google Reader, Delicious…

    Tovább →


  • The Third & The Seventh

    Egyetlen szóval ajánlom az alábbi videót: lenyűgöző! Nálam ez 10/10. A film honlapja: www.thirdseventh.com.

    Tovább →


  • Hetikép #1

    Helyszín: Pilisvörösvár környékeDátum: 2008. 12. 31.Fényképezőgép: Canon EOS 450DObjektív: Sigma 10-20mm f4-5.6 EX DCExpozíciós idő: 0.02″ (1/50)Rekesz: f/7.1Gyujtótávolság: 20 mmISO: 200 Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek). Shim kérésére a 15560-as sorszámú hangulatkonzervemmel kezdem a hetikép sorozatot – annál is inkább, mert majdnem pontosan egy éve készült, 2008 szilveszterén. A…

    Tovább →


Create a website or blog at WordPress.com