Hónap: 2013 április


  • Heti WordPress #9: Vági Krisztina

    Gondolkodtam, hogy megemlítsem-e a sorozatban azokat a honlapokat, melyek végül nem készültek el – és még az is lehet, hogy soha nem is lesznek befejezve. Végül úgy döntöttem, hogy ezek közül két kedvencemet mindenképp szóvá teszem – egyrészt azért, mert szerettem dolgozni rajtuk; másrészt azért, mert a felhasznált WordPress sablonok is említésre érdemesek. Feleségem honlapjára…

    Tovább →


  • Fotók geotagelése Geotag Photos helyett My Tracks-szel

    Ahogy egy hónapja ígértem, beszámolok róla, hogyan lett számomra az Androidos telefonomon felesleges a Geotag Photos alkalmazás, az élet pedig egyszerűbb a Google által fejlesztett, ingyenes My Tracks segítségével. Azt eddig még nem említettem, hogy Lightroom is kell hozzá. A My Tracks pofon egyszerűen kezelhető: az útvonal rögzítésének megkezdéséhez nyomd meg a nagy piros „gombot”,…

    Tovább →


  • Barcelona 3. nap

    Barcelona 3. nap

    Harmadik napunkon a Sagrada Famíliát készültünk megcsodálni kívül-belül. Ebből csak az előbbi jött össze, mivel nem volt kedvünk két órát sorban állni a bejutásig. Egy másik Gaudí épülettel „vigasztalódtunk” – a Casa Batlló-ban bolyongva gyönyörködtünk a különleges részletekben. Ezután Barcelona turistáktól és árusoktól nyüzsgő széles sétálóutcája, a La Rambla felé vettük az irányt; de út…

    Tovább →


  • Heti WordPress #8: Circle Communication

    Gondolkodtam, hogy megemlítsem-e a sorozatban azokat a honlapokat, melyek végül nem készültek el – és még az is lehet, hogy soha nem is lesznek befejezve. Végül úgy döntöttem, hogy ezek közül két kedvencemet mindenképp szóvá teszem – egyrészt azért, mert szerettem dolgozni rajtuk; másrészt azért, mert a felhasznált WordPress sablonok is említésre érdemesek. A félkész…

    Tovább →


  • Wysija: elsőosztályú hírlevélküldő plugin WordPress-hez

    Korábban nagyon utáltam e-mail hírlevelet készíteni, aki próbálta már, tudhatja, hogy rengeteg buktatója van – hacsak nem ez a fő profilod, meglehetősen nehéz összeállítani egy hírlevelet úgy, hogy minden levelezőben és eszközön legalább közel azonosan jelenjen meg. A Wysija-val mindez gyerekjáték. Rengeteg beállítási lehetősége, funkciója van – statisztikát készít a megnyitott, kattintott és visszapattanó e-mailekről,…

    Tovább →


  • Heti WordPress #7: projektakademia.hu

    Az elmúlt másfél évben készítettem pár weblapot WordPress alapon, melyeket eddig nem említettem itt a honlapomon. Ebben a sorozatban ezeket veszem sorra, megemlítve azt is, hogy melyik WordPress sablonból indultam ki – mivel mostanában elsősorban költséghatékonysága miatt nem teljesen egyedi weblapokat készítek, hanem kiindulásként az ügyféllel közösen keresünk egy az elképzeléseinek többnyire megfelelő sablont. Így…

    Tovább →


  • Barcelona 2. nap

    Barcelona 2. nap

    Miután rendbe raktam a toalettem és a toalettet is, indultunk reggelizni, ami legalább akkora csalódás volt, mint az előző napi vacsora – csak éppen ellenkező előjellel. Néhány tucat helyen volt már szerencsénk svéd asztalos reggelihez, és első ránézésre itt is csak a szokásosat kaptuk: tojásrántotta, virsli, szalámik, sajtok, lekvárok, müzli, stb. Ám miután szinte mindent…

    Tovább →


  • Photoshop tippek

    A közelmúltban a fenti érdekes Photoshop videók landoltak a postaládámban. És úgy tűnik, a Photoshop következő verziójában lesz deblur – amiről már 2011-ben lehetett hallani, de a CS6-ba nem került bele:

    Tovább →


  • No

    No

    No (2012) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Számomra kicsit zavaros, néhol nehezen érthető (a történelmi háttér részletes ismerete biztos segített volna) – de nem bántam meg hogy megnéztem, egyszer érdekes volt. (A főszereplőről folyamatosan a fiatal Orbán Viktor jutott eszembe, illetve a szemeiről néha Deutsch Tamás – tiszta Fidesz propaganda a film. :)). 7/10

    Tovább →


  • Adobe Photoshop Lightroom 5 Beta

    Tegnap megjelent kedvenc fotóadjusztáló programom legújabb – egyelőre béta – verziója. Maradva régi szokásomnál, megvárom a végleges változatot – de addig is ismerkedem az újdonságokkal, melyek határozottan tetszenek (a healing brushra – ami a Photoshopban is az egyik kedvencem – már régóta vágyom). Továbbfejlesztett javító ecset (Healing Brush) – jóval könnyebb eltávolítani – akár egyetlen…

    Tovább →


  • Józsi bácsi gondolatai a világról: Éber hallgatás

    Az eredeti bejegyzést ide kattintva olvashatod. Amikor gyerek voltam, néhány osztálytársam azzal csúfolt, hogy állandóan beszélek, és folyamatosan úgy forgatom a szavakat, hogy mindig igazam legyen. Mivel akkor még messze nem tartottam ott, hogy a kimondott gondolataimat akár egyszer is megfigyeljem tudatosan, ezért ennek az lett a következménye, hogy egy idő után csak félve mertem…

    Tovább →


  • Heti WordPress #6: mellekhatasklinika.hu

    Az elmúlt másfél évben készítettem pár weblapot WordPress alapon, melyeket eddig nem említettem itt a honlapomon. Ebben a sorozatban ezeket veszem sorra, megemlítve azt is, hogy melyik WordPress sablonból indultam ki – mivel mostanában elsősorban költséghatékonysága miatt nem teljesen egyedi weblapokat készítek, hanem kiindulásként az ügyféllel közösen keresünk egy az elképzeléseinek többnyire megfelelő sablont. Így…

    Tovább →


Create a website or blog at WordPress.com