Sajnos a kötet háromnegyede rengeteg teória és elmélet – számomra már kissé unalmas, és nehezen emészthető – halmaza; de a negyede bőven tartalmaz annyi értékes gondolatot és információt, hogy érdemes legyen elolvasni.
El kell döntenünk, hogy „pénzt, vagy életet”, vagy feltehetjük úgy is a kérdést, hogy kevesek pillanatnyi gazdasági haszna, vagy a többség emberi méltósága, jövője a fontosabb? Vajon néhány pénzember érdeke vagy az emberiségé a fontosabb? Ember lehet-e újra az ember, vagy csupán egy lény, akinek azt a szerepet szánták, hogy vásároljon és fogyasszon? Az állandó gazdasági növekedés lett korunk „Szent Grálja”. Nem kell azonban közgazdásznak lenni, hogy lássuk, ez egész egyszerűen lehetetlen, ha erőforrásaink végesek és vészesen fogynak. Itt akár le is zárhatnánk a kérdést, mondván, egyértelmű, hogy a gazdaság nem növekedhet a végtelenségig. De nem ez történik. A cél továbbra is az állandó növekedés! Másról sem hallani, csak arról, mikor mennyivel emelkedtek, vagy csökkentek éppen a különféle gazdasági mutatók. Viszont nem találkozni olyan emberrel, aki boldogabb lett volna attól, hogy emelkedett a GDP, és nem lesz tartalmasabb, boldogabb az életünk például a BUX-index növekedésétől sem. Fel kell hát tenni a kérdést: kinek az érdeke az állandó gazdasági növekedés? Nyilvánvalóan a keveseknek, a pénzoligarcháknak, akiknek a léte múlik rajta. Annak a kb. kétszáz családnak, amely uralja és kézben tartja az emberiség vagyonának a felét.
