Év: 2013
-
Heti WordPress #6: mellekhatasklinika.hu
Az elmúlt másfél évben készítettem pár weblapot WordPress alapon, melyeket eddig nem említettem itt a honlapomon. Ebben a sorozatban ezeket veszem sorra, megemlítve azt is, hogy melyik WordPress sablonból indultam ki – mivel mostanában elsősorban költséghatékonysága miatt nem teljesen egyedi weblapokat készítek, hanem kiindulásként az ügyféllel közösen keresünk egy az elképzeléseinek többnyire megfelelő sablont. Így
-
Bunyevácz Zsuzsa: A Szent Grál keresése
Sajnos a kötet háromnegyede rengeteg teória és elmélet – számomra már kissé unalmas, és nehezen emészthető – halmaza; de a negyede bőven tartalmaz annyi értékes gondolatot és információt, hogy érdemes legyen elolvasni. El kell döntenünk, hogy „pénzt, vagy életet”, vagy feltehetjük úgy is a kérdést, hogy kevesek pillanatnyi gazdasági haszna, vagy a többség emberi méltósága,
-

2013|11|9 projekt: 2004
A 2012|12|12 projekt folytatásaként 2013-ban áprilistól minden hónap 11-én a digitális fotós korszakom 9 esztendejének (2004–2012) hangulatkonzervjeit válogatom (és ha úgy érzem jobbnak, akkor adjusztálom is) újra – törlöm azokat, melyeket ma már nem tartok olyan jónak, és talán előkerül majd néhány eddig érdemtelenül elfeledett hangulatmorzsa is. A 2004-ben exponált hangulatkonzervjeimből az alábbi 36-ot találtam
-

Hatodik monitorom: Dell E1912H (másodmonitornak)
Közel egy hónap után jól esik újra két monitorral süttetni az arcom. Másodmonitornak valami egészen egyszerűt (és olcsót) kerestem, és ha már olyan jól bevált a Dell, gondoltam, legyen ez is az. A Bluechipnél találtam 30ezerért a 18,5 colos Dell E1912H típusból – a múlt hét végén megrendeltem, és ma haza is hoztam. Szerintem nem
-
Heti WordPress #5: valoro.hu
Az elmúlt másfél évben készítettem pár weblapot WordPress alapon, melyeket eddig nem említettem itt a honlapomon. Ebben a sorozatban ezeket veszem sorra, megemlítve azt is, hogy melyik WordPress sablonból indultam ki – mivel mostanában elsősorban költséghatékonysága miatt nem teljesen egyedi weblapokat készítek, hanem kiindulásként az ügyféllel közösen keresünk egy az elképzeléseinek többnyire megfelelő sablont. Így
-
Androidos alkalmazásaim #3
Öt hónap után eljött az ideje egy újabb számvetésnek. Ezeket az alkalmazásokat telepítettem a telefonomra november óta:
-
Heti WordPress #4: nora-fitness.com
Az elmúlt másfél évben készítettem pár weblapot WordPress alapon, melyeket eddig nem említettem itt a honlapomon. Ebben a sorozatban ezeket veszem sorra, megemlítve azt is, hogy melyik WordPress sablonból indultam ki – mivel mostanában elsősorban költséghatékonysága miatt nem teljesen egyedi weblapokat készítek, hanem kiindulásként az ügyféllel közösen keresünk egy az elképzeléseinek többnyire megfelelő sablont. Így
-
Jó zenék
Egy válogatás azokból a zenékből melyek kellemes hatással voltak rám az elmúlt hetekben – mikor rájuk találtam az est.hu-n, stro-B oldalán, vagy valamelyik rádióadón. Bujdosó Trió (forrás) Dido Muse Andrew Bird (forrás) Solar Fields (forrás) Sigur Rós (forrás) Nataly Dawn (forrás) Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi Amanda Palmer (forrás) Végül egy nemzenés –
-
Samsung Galaxy Note akku 15 hónapig bírta
Történt, hogy egyre többször egyre hamarabb lemerült a telefonom. Végül már rendszeressé vált, hogy teljes töltöttségről kb. fél óra intenzív használat után figyelmeztetés nélkül kikapcsolt – aztán mikor rádugtam a töltőre, rögtön 40-70 százalékot jelzett, ennek ellenére még sokáig be se tudtam kapcsolni. Felhívtam a Samsung ügyfélszolgálatát, hogy ugye nincs már garancia egy ilyen ősöreg

