
Miközben munkába menet, munkából jövet, bringázás vagy sétálás közben hallgattam Eckhart Tolle zseniális gondolatait (Józsi bácsitól kaptam meg hangoskönyvben, ezúton is nagyon köszönöm neki), megfogalmazódott bennem, hogy ez a könyv tulajdonképpen egyfajta útmutató a megvilágosodáshoz. Aztán miután lelkendezve meséltem róla feleségemnek, kiderült, hogy ez a kötet már régóta a könyvespolcunkon áll (micsoda kincsek lehetnek még ott!), és pontosan ez olvasható a borítóján a nagybetűs cím alatt: útmutató a megvilágosodáshoz. Lehetne elemezgetni a könyvet, hogy minél többeknek kedvet csináljak az elolvasásához, de inkább szokásomhoz híven rövid leszek: óriási élmény volt, egy új dimenziót nyitott meg előttem. (És akihez kell, úgyis eljut majd, akárcsak hozzám.)
Amíg életedet az egós elme irányítja, addig képtelen vagy igazán nyugalmat, békét és kielégülést találni, leszámítva azokat a rövid időközöket, amikor éppen megszerezted azt, amit akartál, amikor egy sóvárgás éppen beteljesült. Mivel az ego az én érzékelésének származtatott terméke, ezért külső dolgokkal kell azonosulnia. Folyamatos védelemre és táplálásra szorul. A leggyakoribb egoazonosulások birtoklással függenek össze, pl. a végzett munkáddal, a társadalmi ranggal és elismeréssel, a tudással és iskolázottsággal. a fizikai megjelenéssel, a különleges képességekkel, a kapcsolatokkal, az élettörténettel, a családfával, a hitrendszerekkel, és gyakran még politikai, nemzeti, faji, vallási, illetve egyéb kollektív jellegű azonosulásokkal. Pedig ezek közül egyik sem a valódi éned. Ijesztőnek találod ezt? Vagy megkönnyebbülést jelent ezt megtudni? Mindezekről a dolgokról előbb-utóbb le kell mondani. Most még talán nehéz elhinni – és én semmiképpen sem kérem tőled, hogy elhidd –, hogy a felsoroltak egyikében sem találhatod meg valódi identitásodat. Tudni fogod, hogy igazat szólok. Legkésőbb akkor, amikor a halál közeledtét érzed. A halál mindent lehánt rólad, ami nem te vagy. Az élet titka: „a halál elölt meghalni”, és rájönni, hogy nem létezik halál.
Hozzászólás