Ismét megpróbálkoztam Jánossal (mármint a heggyel), de azt olvastam egy fára szegezve, hogy tilos és életveszélyes bemenni. Számítottam erre, így a B tervet aktiválva, engedelmes polgárként visszaültem az autóba, és elhajtottam Szépvölgybe, hogy végigfussak június elsejei útvonalamon (mellyel kezdetét vette terepfutós történetem). Itt is ugyan azzal a figyelmeztetéssel találkoztam, hátterében egy épp arra futóval – így arra gondoltam, hogy ezúttal követem a „rossz” példát. Utam első felén a Lenyűgöző Természet éttermében köddel tálalt gyönyörű zúzmara volt a menü. Annyira ízlett, hogy fotózni is megálltam.
Miután újra futásnak eredtem, arra gondoltam, hogy azt a bejárati figyelmeztetést biztos csak ottfelejtették, hiszen nincs már itt semmiféle veszélynek még a nyoma se. Aztán miután már visszafelé ívelt az utam, hirtelen mintha katasztrófa sújtotta övezetbe kerültem volna: az út teljesen járhatatlanná vált a leszakadt ágak, gallyak és kidőlt fák miatt. Először azt hittem, csak néhány méterről van szó, de egy szembe botorkáló fiatal pár (szintén futóruhában – a futásra teljesen alkalmatlan terepen) megnyugtatott, hogy ez már így lesz majdnem végig. Gondolkodtam, hogy visszaforduljak-e, de nem volt kedvem ugyanarra menni, mint ahonnan jöttem, és különben is szeretem tartani magam az eredeti terveimhez. Így két és fél kilométeren keresztül küzdöttem a fákból rakott terjedelmes torlaszokkal – hol kikerülve őket, hol fölöttük átmászva, hol pedig alattuk átbújva, az ágak, gallyak marasztaló bökdösődését élvezve. Szóval kalandos utam volt, de szerencsére az ifjú párnak nem volt teljesen igaza, a végére még jutott két és fél kilométer futás is (és mikor karnyújtásnyira fölöttem lógott egy a póznája által szabadon eresztett villanyvezeték, már az életveszélyes fogalmát is teljesen reálisnak éreztem).
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?