Év: 2014
-

#248 • 2014. 09. 28. • Budapest: Csúcshegy – Solymár: Tökhegy
A solymári vár falán ülve jót sütkéreztem, mint egy gyík. Jól esett, ahogy az izzadt, fekete ruhám szívta magába a nap melegét. Tavasz óta most először húztam hosszú ujjú pólót – jócskán lehűlt a levegő egy hét alatt, amíg taknyos voltam (ma reggel 7-kor 10 fok volt) –; és most először futottam a tegnap vásárolt
-
Androidos alkalmazásaim #5
Közel egy éve vettem számba a telefonomra telepített alkalmazásokat – lássuk milyen említésre érdemes alkalmazásokat találtam azóta azóta:
-

22FF projekt: 2010
Ahogy a 2013-as fotótermésemen is látszik, tavaly rákattantam a fekete fehérre – vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy sokszor kattintottam jóérzéssel a Lightroomban a Black & White-ra; és ebbe annyira belejöttem, hogy meg sem álltam 1992-ig. A 22FF projekt 22 év fekete-fehér fotóiról szól, és benne a korábban már publikált, eleve fekete-fehér képeimet is idézem. A 2010-ben készült
-

#247 • 2014. 09. 21. • Budapest: Csúcshegy – Solymár: Tökhegy
Az elején volt egy gondolatom, hogy most sokkal inkább a futásé lesz a főszerep a fotózás rovására – sok újat már úgyse tudok fényképezni. 114 fotóval tértem haza, ismét gyönyörű helyeken jártam. A Paprikás-pataknál idilli hangulat fogadott, kellemes vízcsobogás, apró vízesések, sok kis híd. És sok szemét. A patakban, az erdőben, és nem csak ezen
-

Futóblogom
Mostanában – mióta rendszeresen fényképezek futás közben – többször eszembe jutott, hogy kellene egy külön futóblogot csinálnom; de ma rájöttem, hogy már van ilyen: az Endomondo profiloldalam. Igaz, hogy baromi ronda (az Endomondora úgy általában régóta ráférne már egy nagy ráncfelvarrás), sőt, a sok reklámmal, ahogy te is láthatod – hacsak nem vagy Endomondo előfizető
-

#246 • 2014. 09. 19. • Budapest: Nyéki-hegy
Ezzel a rövid kis 3,5 km-rel a Szépvölgyi és Hűvösvölgyi út közötti területtel is végeztem. Mármint minden turistaútját végigfutottam. Láttam a napot lemenni, le is fényképeztem, és mikor mutattam Lucának, ő azt mondta: olyan a Nap, mintha be akarna jönni. Rohamosan rövidülnek a nappalok. Még van bő egy hónapom a hétköznap délutáni futásokra. Aztán óraátállítás
-

Sony Xperia Z2 kameratippek
Az alábbiakban összegyűjtöttem, hogyan használom a telefonomat fényképezőgépként (ezek egy részét már korábban is említettem, illetve a következő tippek közül néhány esetleg más telefonoknál is beválhat):
-

#245 • 2014. 09. 14. • Budapest: Csúcs-hegy
Napok óta sok eső esik (ahogy előző este is), megint felmerült bennem, hogy ne menjek az erdőbe futni, mert biztos nagy sár lesz. Volt sár bőven, de nem vészes, párszor megcsúsztam, de nem estem el – nagy kár lett volna itthon maradni, már csak a gyönyörű köd miatt is, ami által még misztikusabb, sejtelmesebb lett
-

#243 • 2014. 09. 12. • Budapest: Nyéki-hegy, Vadaskerti-hegy
Gondolkodtam, hogy a kiadós esők után menjek-e az erdőbe futni – végül jól döntöttem, a sár egyáltalán nem volt vészes, és gyönyörű gombákkal találkoztam. A végén egészen rám sötétedett, sejtelmes-félelmes sötétben értem az autóhoz. Futográfus archívum
-
Sony Xperia Z2 egy hónap után
Pár napja már Z3 is van, de szerencsére alig különbözik elődjétől (szebb színekben kapható, és még néhány apróságban tér el), így nincs okom csorgatni a nyálam. Visszagondolva az előző két okostelefonomra (már amennyire emlékszem) egy hónap után mindkettővel elégedett voltam, de talán az Xperia Z2 az első olyan telefonom, amit kézbe véve egy hónap után
-

#242 • 2014. 09. 09. • Budapest: Vadaskerti-hegy
Ennyi emberrel még nem találkoztam erdei futásaim során: kutyasétáltatók, bottal vagy anélkül sétálók, asztalnál és padon ülők, bringázók, és persze futók – reggel biztos nem lettek volna ennyien. Azért így is jó volt. Futográfus archívum
-

#239 • 2014. 09. 03. • Budapest: Nyéki-hegy, Vadaskerti-hegy
Elkezdődött a suli, és a suli 8-kor indul, nem 9-kor, mint az ovi – ezért átraktam délutánra a hétköznap reggelenkénti futásokat. A reggel hangulata sokkal meghittebb, mindenből kevesebb van: autó az úton, bringás, kutyás az erdőben, délután mintha a szúnyog is több lenne. Mindenesetre most szokatlanul jól ment (a sok emelkedő ellenére) és többnyire tetszett