eckhart_tolle_uj_foldA most hatalma után Eckhart Tolle Új Föld című könyvét kezdtem el hallgatni – előbbihez hasonlóan, többnyire munkába menet, munkából jövet, bringázás vagy sétálás közben. A könyv tekinthető A most hatalma folytatásának, és akárcsak előbbi, az Új Föld is sok értékes gondolatot tartalmaz – nálam ez a kötet is bekerült a „alapművek” közé. Egy rövidke idézet belőle:

A patologikus (kóros) ego

A szó tágabb értelmében véve maga az ego – függetlenül attól, hogy milyen formát ölt – patologikus. Ha megvizsgáljuk ennek a réges-régi görög jelzőnek, a patologikusnak az eredetét, kiderül, mennyire jogosan illethetjük vele az egót. Bár a szót szokványosan betegségállapotokra alkalmazzák, az a pathos szóból ered, ami szenvedést jelent. Pontosan ez az, amiről 2600 éve Buddha felismerte, hogy az emberi állapot jellemzője.

Az ego markának szorításában élő ember azonban nem szenvedésnek véli a szenvedést, hanem a bármely helyzetben adható, egyedül megfelelő reakciónak. Vaksága miatt az ego képtelen meglátni azt a szenvedést, amit magára és másokra mér. A boldogtalanság valójában olyan, ego teremtette mentális-emocionális betegség, ami immár járványos méreteket öltött. Bolygónk környezetszennyezésének belső megfelelője. Olyan negatív állapotokról, mint amilyen például a harag, a szorongás, a gyűlölet, a neheztelés, az elégedetlenség, az irigység, a féltékenység, nem ismerik fel, hogy negatívak. Azokat teljesen indokolt jelenségeknek tekintik. Továbbá: nem veszik észre, hogy ezeket önmaguk teremtik meg, s tévesen valaki más, vagy ilyen-olyan külső tényező művének vélik. „Téged tartalak felelősnek a fájdalmamért.” Kimondatlanul ezt állítja az ego.

Az ego nem tud különbséget tenni egy helyzet, annak értelmezése és a helyzetre adott reakciója közt. Azt mondod: „Milyen szörnyű nap!”, s nem veszed észre, hogy a hideg szél és az eső – vagy bármilyen állapot, amire reagálsz – nem szörnyű. Olyan, amilyen. Ami szörnyű, az a reakciód, az állapottal szemben fellépő belső ellenállásod, és az érzelem, amit ez az ellenállás megteremt. Shakespeare szavaival: „Nincs sem jó, sem rossz, csak a gondolkodás teszi azzá.” Ráadásul a szenvedést vagy negativitást az ego gyakran tévesen élvezetnek könyveli el, mert egy pontig annak révén erősítheti magát.

Például a harag vagy a megbántottság óriási mértékben erősíti az egót azzal, hogy növeli az elkülönültségtudatot, hangsúlyozza a többiek másságát, és megteremti a „nekem van igazam” látszólag megtámadhatatlan, erődítményszerű, mentális „hadállását”. Ha látnád a testedben lezajló élettani változásokat, amelyek e negatív állapot valamelyikébe kerülve benned lezajlanak; ha tudnád, hogy azok miként befolyásolják a szíved, az emésztő- és az immunrendszered működését és számtalan egyéb testi funkciódat, akkor a napnál világosabb lenne számodra, hogy ezek az állapotok valójában kórosak: a szenvedésnek s nem az élvezetnek a formái.

Valahányszor negatív állapotba kerülsz, van benned valami, ami akarja ezt a negativitást, ami azt élvezetesnek találja, vagy ami azt hiszi, hogy az megszerzi számodra azt, amire vágysz. Máskülönben ki akarna kitartani a negativitás mellett? Ki akarná magát és másokat nyomorulttá tenni? Ki akarna betegséget teremteni a testébe? Ezért valahányszor, amikor negativitás jelenik meg benned, ha tudatára tudsz ébredni annak, hogy van benned valami, ami abban élvezetet talál, vagy azt hiszi, hogy az hasznos célt szolgál, akkor közvetlenül az ego tudatára ébredtél. Abban a pillanatban, hogy ez megtörténik, identitásod az egóról a tudatosságra váltott át. Ez azt jelenti, hogy zsugorodik benned az ego, s nő a tudatosság.

Ha képes vagy a negativitás kellős közepén felismerni, hogy „ebben a pillanatban szenvedést teremtek magamnak”, akkor az elegendő lesz ahhoz, hogy a kondicionált egós állapotok és reakciók korlátai fölé emelkedj. Ha tudatosság jelenik meg benned, akkor annak hatására végtelen sok lehetőség nyílik meg előtted, hogy bármely helyzetet végtelenszer értelmesebb módon kezelj. Abban a pillanatban képes leszel elengedni boldogtalanságodat, amint fölismered annak értelmetlenségét. A negativitás nem intelligens dolog. Az mindig az ego. Az ego lehet eszes, ám intelligens nem. Az eszesség a maga kis céljait kergeti. Az intelligencia látja a nagyobb egészet, amelyben minden összekapcsolódik. Az eszességet az önérdek motiválja, s az rendkívül rövidlátó. A legtöbb politikus és üzletember eszes. Közülük nagyon kevés az intelligens. Amit az eszesség elér, az kivétel nélkül rövid életű, és végül minden esetben önrombolónak bizonyul. Az eszesség megoszt; az intelligencia befogad.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s