Ma először futottam félmaratonnál hosszabb távot, és először csináltam még valamit… A napkelte még az autóban ér, de negyed hatkor már nyújtok, és közben észreveszem, hogy egy közepes méretű, fekete kutya figyel. Ül az úton, pont amelyiken indulni szeretnék, és engem bámul. Lesz ami lesz, elindulok felé, mire ő feláll, és elfut – én meg utána, a régi légvédelmi támaszpont romjai felé. Az út szélén hatalmas szemétkupac, közeli hajléktalan tanyát képzelek hozzá, nyilván ott lesz a kutya, aztán majd ha a területére érek, rám támad. Amúgy nem számítok sok érdekesre, előző este hosszú, egyenes vonalakat rajzoltam a térképre, melyek merőlegesen keresztezik egymást, mint valami felparcellázott terület útjai.

2015-06-27-40675

2015-06-27-40676

Hajléktalan tanyát őrző kutya helyett egy nagy barnamedve támad rám, érzem, hogy készül kitörni a hátsómból. De hiszen indulás előtt már fektettem kábelt, elhatározom, hogy nem hagyom magam, küzdök, míg haza nem érek. Közben kiérek a végtelenbe szaladó, szögegyenes aszfaltos útra. Szúrja valami a lábamat, leveszem a cipőm, és kitakarítom – sajnos az Inov-8 BareGrip 200-as túlságosan előzékeny a kéretlen vendégekkel: beenged mindenféle apró növénydarabkát, törmeléket.

2015-06-27-40680

2015-06-27-40681

2015-06-27-40683

Bekanyarodok az erdőbe, itt meg a szememet szúrja valami: törött autó lökhárítók hevernek a földön. Elképzelem, ahogy egy emberszerű lény odacipeli, otthagyja, majd beül az autójába, és egy problémát letudva, elégedetten elhajt. A Nap már magasan jár, az igazán szép színek és súrló fények már egy elmúlt valóság részei, de nem tudom megállni, hogy fényképezzek pár közhelyeset. Egy őz áll az úton, egy újabb felesleges fotó készül, amin majd bekarikázhatnám, hogy ezen a 90×60 pixelen látható a barna őz a barna földúton. Apropó barna, egyre sűrűbben gondolok arra, milyen jó lenne könnyíteni magamon, és végre eljön a pillanat, mikor ez minden más gondolatot elnyom, letolom a gatyám, és szabadon eresztem a medvét. Most csinálok először ilyent, így miközben élvezem a feszültség oldódását, nem figyelek arra, hogy elöl is szivárog a rendszer, és sikerül levizelnem a bokámat. Sebaj, Enikő úgyis lelkemre kötötte, hogy minden futás után mossam ki a cipőm – ezúttal garantáltan nem felejtem el. Hah, mennyivel jobb így, a felesleges tehertől megszabadulva, megújult lendülettel folytatom a 9. kilométerem.

2015-06-27-40685

2015-06-27-40689

Egy nagy szemétkupacon, és néhány (talán egykori lövész)árkon átfutva virágos rétre érek, melynek közepén egy magányos pitypang feszít büszkén, mint aki tisztában van tekintélyt parancsoló, öklömnyi méretével.

2015-06-27-40690

2015-06-27-40691

2015-06-27-40692

2015-06-27-40693

Elfogy az út, a lábam tele lesz a sűrű aljnövényzetből rám ragadó potyautas növényekkel.

2015-06-27-40694

2015-06-27-40696

2015-06-27-40697

Nyílt terepre érek, ismét egy őz áll az úton, megállok, hosszan nézzük egymást. Óvatosan fotózáshoz emelem a telefonom, és exponálok. Észreveszem, hogy ott a kicsinye is. Lassan elindulok feléjük. Párszor előrébb szaladnak néhány métert, hogy meglegyen az általuk biztonságosnak ítélt távolság közöttünk. Főleg a „gyerek” pánikol, mindig ő indul meg elsőként. Percekig követem őket a meredek, napsütötte úton. Felérnek a tetejére, és az erdő sötét szájának hátteréből néznek le rám. Most kellene egy jó teleobjektív, gyönyörű fotó lehetne – de ami technika hiányában nem valósul meg, arról a fejemben marad egy kép.

2015-06-27-40698

2015-06-27-40699

2015-06-27-40703

A 15. kilométer környékén két nyúl útszéli randevúját zavarom meg – meglepően könnyen megy a futás, egy cseppet sem érzem magam fáradtnak. Időnként a jól járható széles földutat keskenyebbek váltják, sűrűn koppannak cipőm orrán a magasra nőtt füvek; és rendre villanypásztorral bekerített négyszögletek mellett haladok el.

2015-06-27-40708

2015-06-27-40710

A 20. kilométertől már egyre jobban fáradok, de még látom és érzem a szépet: az élénk világoszöld levelek alkotta útszegélyt, a fenyőillatot, a fátyolfelhős tájképet, és végül a mezőn a sok színes virágot, fenséges illatukkal.

2015-06-27-40713

2015-06-27-40714

25,82 kilométernél nyomom meg a stopot. Miközben nyújtok és szedegetem le a lábamról az apró növénydarabkákat, látom, hogy egészen be vagyok sózva (kiütött az izzadtság). Autóba ülök, és pár száz méter megtétele után egy ház udvarán látom a fekete kutyát, aki három és fél órával ezelőtt figyelte a készülődésem – kíváncsi no, akárcsak én.

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s