Továbbra is nagyon szeretem az Inov-8 Mudclaw 265-ös cipőmet, de miután egyszer úgy éreztem, majd’ beleégett a lábam, szerettem volna valami szellősebbet nyárra. A Mudclaw 265-ről írt lelkendezéseim után furcsa lenne, ha nem az Inov-8 kínálatában keresgéltem volna. Két jelölttel érkeztem a MultiNavigatorba, a címben említetten kívül felpróbáltam a Miki által dícsért TrailRoc 235-öst is, de nekem egyértelműen a Bare-Grip 200-as volt kényelmesebb, jobban tartotta a lábam (avagy jobban kitöltötte a lábam a cipőt). Már csak a jó méretet kellett megtalálni, utcai cipőben 43-ast hordok, innen indultunk, de még a 42 és feles is nagy volt, a 42-es lett a nyerő. Mostanra már megtanultam: a futócipőnél az egyik legfontosabb dolog, hogy egy kicsit se csúszkáljon benne a láb, jól meghúzva a cipőfűzőket, pont passzentos legyen – különben jönnek a vízhólyagok.

Az Inov-8 Bare-Grip 200-assal egy hónap és 108 kilométer után alapvetően elégedett vagyok – a futóblogomon ezeket írtam róla:

Június 13.: Első benyomás az új cipőmről: meglepően könnyű – hihetetlen, hogy ennyit számít a Bare-Grip 200-as cipőnként 65 grammal kevesebb tömege a Mudclaw 265-höz képest (amit továbbra is kiváló cipőnek tartok). (…) Készítek fotót az új cipőmről is, melyet a kilométerek múltával egyre inkább megszeretek. Előnye az előző cipőmhöz képest, ami egyúttal hátránya is: kevésbé masszív felépítésű, és sokkal puhább a talpa, így egy kicsit kevésbé tartja a lábam, és jobban érzem, mi van a talpam alatt (jobban oda kell figyelni, hova lépek); vagyis mezítlábasabb érzés – nyilván nem véletlen az elnevezése. Cserébe vékonyabb anyagú, könnyebb és hajlékonyabb – így kevésbé meleg, jobban szellőzik, és komfortosabb, szabadabb érzés benne a futás (még akkor is, ha kevésbé jól zár: míg a Mudclowban bármilyen terepen futottam, belül szinte soha nem találtam egyetlen apró növény vagy földdarabkát sem, a Bare-Gripben előfordul ilyen).

Június 27.: Szúrja valami a lábamat, leveszem a cipőm, és kitakarítom – sajnos az Inov-8 BareGrip 200-as túlságosan előzékeny a kéretlen vendégekkel: beenged mindenféle apró növénydarabkát, törmeléket.

Egyébként szeretem, de ha csak egyetlen cipőm lehetne, akkor inkább a Mudclaw 265-öt választanám.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s