65 kilométernyi útvonalat rajzoltam mára, gondoltam, ennyiből csak lesz 15-20 olyan, ami nincs bekerítve… Miután elnyel az erdő, alig futok pár száz métert a zöld háromszöggel jelölt „turista-főúton”, máris kerítés állja el az utam. Nem akarom elhinni, ott a turistajelzés a zárt kaput tartó fára festve. És mind a 65 kilométer csak ezen az úton keresztül elérhető. Kétségbeesésemben csak később veszem észre, hogy a kaputól balra van egy létrás átjáró. Miután átmászok, furcsa, kicsit frusztráló érzés kerít hatalmába, mint egy kéretlen vendéget, és ettől az érzéstől még sokáig nem szabadulok. Képzeletben magyarázkodok a jelenlétemet számon kérő erdésznek / vadásznak, hogy hát nem volt kiírva semmi. De emberek helyett állatok fogadnak: ennyi őzzel, szarvassal és vaddisznóval még egyetlen futásom során se találkoztam (vagy talán egy év alatt összesen se).

2015-07-12-40823

2015-07-12-40824

2015-07-12-40825

2015-07-12-40826

2015-07-12-40827

Kezdem egyre inkább otthon érezni magam. Hirtelen vagy öt fokot csökken a hőmérséklet, ide még nem jutottak el a felkelő Nap sugarai. Ismét kerítésbe ütközöm – a bekerített területen belül is bekerítettek egy területet. Szinte végig keréknyomon futok, de sok helyen már benőtte a fű az utat, ami tele van száraz ágakkal, gallyakkal, képtelenség csendben futni, ropognak alattam a fatörmelékek, némelyikük „megpróbál elgáncsolni”. De nem csak én vagyok képtelen csendben haladni, füleimmel előbb észlelem a tőlem megriadó állatok jelenlétét, mint ahogy szemeim érzékelnék. A hang felé fordulva megállok, visszafojtom lélegzésem, és nézzük egymást az őzekkel, az agancsos szarvasokkal, a vaddisznókkal. Megunhatatlanul lenyűgöző pillanatok ezek.

2015-07-12-40830

2015-07-12-40832

Elfogy az út, nagy köveken, letört ágakon lépkedek, és megállok fotózni a girbegurba, keszekusza faágakon áttörő napsugarak megvilágította szépséget.

2015-07-12-40833

2015-07-12-40837

Nem csak vadat, de vadlest és -etetőt se láttam még ennyit egy helyen, rendre vadászok nyomaival találkozom. De emberrel szerencsére továbbra se. Kis mocsaras „tó” – ez se természetes képződménynek tűnik. Fakopáncsok kopogása, és nagytestű ragadozó madarak vijjogása kísér – utóbbit látom is, de kevés vagyok hozzá, hogy beazonosítsam.

2015-07-12-40841

2015-07-12-40842

Mikor épp arra gondolok, hogy már régen találkoztam vadakkal, tőlem száz méterre nagy recsegéssel tucatnyi vadmalac ered futásnak. Túl vagyok a 20. kilométeren, egyre jobban fáradok – nemrég még 10-15 km volt a távom, most 15-20 is jól tud esni, de 20 fölött már soknak érzem, ilyenkor már kellene egy kis enni-, innivaló is, de telefonon és slusszkulcson kívül nem akarok semmit magammal cipelni. A kerítéshez érek, melyen átmászva közel három órája érkeztem. Visszafordulok, és megköszönöm az erdőnek a vendéglátást, az élmény-kincseket, melyekkel gazdagabbá tett. Átmászok a kerítésen, és furcsa, kicsit frusztráló érzés kerít hatalmába. Jó volt odabent. Vagy odakint? Lehet, hogy épp most vagyok bezárva?

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s