Weöres Sándor: A teljesség felé

A fenti, 1998-as fotórészlet tanúsága szerint – melyen az akkori szobám egyik ajtaja szerepel –, már 24 évesen is megfogott egy részlet Weöres Sándor írásából, melynek teljes egésze, hangoskönyv formájában, most, 41 éves koromban ért el hozzám. Valahol azt olvastam e mű kritikájaként, hogy aki korábban nem olvasott ilyen témájú könyvet, annak nem lesz érthető, aki viszont hallott már ezekről, annak nem sok újat mond. Lehet, hogy így van, újabb nagy felismeréseket számomra sem tartogatott, de amit mond, azt olyan gyönyörűen megfogalmazva, annyira lényegre törően teszi, hogy szeptember elején, munkába menet és munkából jövet, bringázás közben háromszor is meghallgattam egymás után. És ebben nagy szerepe van Rátóti Zoltánnak is, aki csodálatos orgánumával, hibátlanul hangsúlyozva teszi a fülön keresztül befogadhatóvá Weöres Sándor gondolatait. Így alkot teljes egészet tartalom és forma:


, ,

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

2 hozzászólás a(z) “Weöres Sándor: A teljesség felé” bejegyzéshez

  1. Balázs Nagy avatar

    Nekem nagyon sokat jelentett ez a kötet 20-as éveim közepe óta. Mindig az éjjeliszekrényen van, hátha beleolvasok.

    1. Zsolt Halasi avatar

      És gondolom, amikor beleolvasol mindig van valamilyen kapcsolódása az olvasottaknak az aktuális állapotodhoz.

Hozzászólás a(z) Zsolt Halasi bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .