Orosházáról Mindszent felé autózva Virág László szolipszizmusról szóló előadását hallgatom. A kompkikötőhöz közeledve egyre nagyobb a köd – remélem, így is marad. Útvonalam egyszerű: le a Tisza partjára, majd irány Mártély, végig a gáton. Az út két szélén eleinte aranyos kis nyaralók a szurkolóim, melyek így, elhagyottan, köddel leöntve szürreális díszletet alkotnak. A Tisza túlsó partja még éppen látótávolságon belül van, de a Strand büfé falára festett ponty-óriás az ellenkező irányba úszik. Arra futok én is: az ártéri erdőből fel a gátra.

2015-10-24-42403

2015-10-24-42406

2015-10-24-42413

2015-10-24-42414

2015-10-24-42418

2015-10-24-42421

2015-10-24-42423

2015-10-24-42424

2015-10-24-42425

2015-10-24-42427

2015-10-24-42430

2015-10-24-42431

2015-10-24-42433

Balról tanyák, jobbról erdők, bal-jobb, bal-jobb, belégzés-belégzés, kilégzés-kilégzés; balról kutyaugatás és vonatfütty, jobbról a visszhangjuk, bal-jobb, bal-jobb, belégzés-belégzés, kilégzés-kilégzés; balról őzek, jobbra mennek, bal-jobb, bal-jobb, belégzés-belégzés, kilégzés-kilégzés; alattam harmatos fű, körülöttem sűrű levegő, belégzés-belégzés, kilégzés-kilégzés, bal-jobb, bal-jobb…

2015-10-24-42436

2015-10-24-42438

2015-10-24-42441

2015-10-24-42446

2015-10-24-42448

2015-10-24-42451

2015-10-24-42452

2015-10-24-42454

2015-10-24-42457

2015-10-24-42458

2015-10-24-42461

Mindent összeköt a köd, melynek burkát Mártély felé közeledve egyre több napsugár szakítja át. A gáton aszfaltozott bicikliút kezdődik, inkább futok mellette, az ellenfényben gyönyörűen csillogó harmatgyöngyös fűszőnyegen.

2015-10-24-42464

2015-10-24-42466

2015-10-24-42469

2015-10-24-42471

2015-10-24-42472

Mártélyban megkerülöm a zsebkendőnyi erdőt, megcsodálom a sok horgászt, és megörökítem őket parton hagyott kétkerekű járgányaikkal együtt.

2015-10-24-42473

2015-10-24-42475

2015-10-24-42482

2015-10-24-42486

Visszafelé kipróbálom az aszfaltos bringautat – kis lefejezett rágcsálóval, és egy villanyoszlophoz támasztott régi Simsonnal találkozom. A köd újra sűrűsödik, úgy tűnik, kár volt aggódni amiatt, hogy a meleg napsugarak rám olvasztják majd fekete ruhámat.

2015-10-24-42487

2015-10-24-42489

Virág László gondolatai járnak a fejemben: csak a tudatom az egyetlen biztos létező, semmi más. Vajon a tudatom teremtette a ködöt is? Ezt a ködöt egészen biztosan, ebben csak én futok, ezt csak én élem át így. Minden ismerős, mégis más, ebből a szögből most látom először.

2015-10-24-42490

Odafelé észre se vettem ezt az impozáns hosszú lábú gombát.

2015-10-24-42491

2015-10-24-42493

2015-10-24-42495

2015-10-24-42496

Odafelé nem világítottak ennyire a falevél-narancssárgák.

2015-10-24-42497

2015-10-24-42498

2015-10-24-42506

Odafelé nem voltak szabadon eresztve a tyúkok.

2015-10-24-42507

Odafelé talán még az a marha is élt, aminek nyúzott lábai egy traktorra akasztva lógnak.

2015-10-24-42508

2015-10-24-42509

2015-10-24-42513

Odafelé nem álltam le a kompkikötőnél partra vetett rozsdás roncsokat fotózni.

2015-10-24-42514

2015-10-24-42515

2015-10-24-42516

2015-10-24-42517

2015-10-24-42519

Visszafelé ismét gazdagabb lettem.

Az alap-réteg

Szállj le önmagad mélyére, mint egy kútba; s ahogy a határolt kút mélyén megtalálod a határtalan talajvizet: változó egyéniséged alatt megtalálod a változatlan létezést. Legtöbb ember azt hiszi, hogy halálakor megsemmisül, vagy majd testtelenül él tovább a térben és időben. A halál nem megsemmisülés, nem is tovább-élés; a halállal szétmállik mindaz, ami az embernek időbeli, változó része: a test, az érzés, az értelem, az egész személyiség; és meztelenül marad az alap-réteg, melyben változásnak, keletkezésnek, pusztulásnak lehetősége nincsen. Az embernek nem a léte, hanem a külön-léte szűnik meg. A mai ember alig tud különbséget tenni önmaga létének és külön-létének megszűnése között: önmaga létét különléte nélkül, teste, érzései, tudata, időbelisége, változékonysága nélkül csak ájulás-szerű, mélyálom-szerű állapotnak képzelheti. Pedig a külön-létből a személytelen, valódi létbe átjutás nem lecsökkenés, sőt végtelen felfokozódás; nem mélyálom, inkább az éberség teljessége, melyhez képest a legéberebb életbeli állapot is csak káprázó tétovaság. Aki leszáll saját alap-rétegébe, ilyenkor maga mögött hagy minden életbeli érzést, minden gondolatot és lehetőséget, s ott van, ahol majd halála után, az időtlenben, változatlanban, ahol nincs többé „én” és „nem-én”, hanem mindennek mindennel azonossága, tagolatlan végtelenség. Nem ájult sötétség ez, hanem fényentúli ragyogás, tett nélküli sugárzó működés, érzéstelen teljes szeretet; örök változatlanság, mégsem megdermedés, hanem változásfelettiség, melyben minden változó is bennerejlik, akár az ébrenlétben az alvás lehetősége. – Weöres Sándor

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s