5-kor magamtól felébredtem (5:15-re volt állítva az ébresztő), jobb is így, legalább lesz bőven időm nyújtani még napkelte előtt. Július végén Szlovéniából hazahoztam egy bal vádlifájdalmat, ami azóta minden futásomon majdnem végig velem van. Nem vészes, csak olyan jelzésértékű kis fájdalmacska, de nem tudom, mit jelez. Egy hete egy TriggerPoint Grid Foam Rollerrel kezelgetem: minden reggel a kezeimre támaszkodva, testsúlyommal ránehezedve tízszer átgördítem a lábaimat rajta. Úgy érzem használ, elmúlt az intenzív fájdalom, ami eleinte jelentkezett ezeknél a „kezeléseknél” – és most azt remélem, hogy három hónap után először teljesen fájdalommentes futásban lesz részem. De hiába, a kis fájdalmacska már az első kilométeren régi ismerősként üdvözöl – hát jól van, gyere, úgyis megszoktalak már…

2015-10-30-42566

Kővágótöttösön, a bányász emlékúton haladok, először nagy pusztaság, és tiszta kék ég vesz körül, de hamarosan belépek az őszi erdő aranykapuján, ami felett a lenyugvó Hold világít. Elképzelem a bányászokat, ahogy a föld mélyére ásva kerestek kincseket. Én meg most itt a felszínen szaladgálva ások egyre mélyebbre – önmagamban. Vagy csak ezt gondolom. De mindegy is, nem fontos, hogy így van-e, nincs cél, az út a lényeg.

2015-10-30-42569

2015-10-30-42570

2015-10-30-42573

2015-10-30-42575

2015-10-30-42577

2015-10-30-42581

Sokáig nem találok érdekes, megörökítendő fotótémát (sokszor volt már így), aztán meg elveszek a részletekben (ez sem először fordul elő): elbűvölnek a korhadt fák, a zuzmók, a mohák, a már-már valószerűtlenül telt zöldek, sárgák, barnák. Ferde fa, fele mohával borítva, megtetszik, megölelem; hatalmas, puha csillagmoha-fal, kicsit belefekszem.

2015-10-30-42582

2015-10-30-42586

2015-10-30-42588

2015-10-30-42591

2015-10-30-42592

2015-10-30-42597

A Miska forrás vize túl habos, hogy megkívánjam. Egy szarvas riadtan elfut, de tőlem pár méterre megáll és visszanéz. Jaj, mennyire szeretek belenézni azokba a hatalmas barna szemekbe! Fotózásra csábít egy újabb zöld mohafolt, megállok, és még megijedni sincs időm, mikor egy hatalmas bagoly suhan el előttem.

2015-10-30-42599

2015-10-30-42600

Már azt hiszem, túl vagyok a szépen, csak aszfalt jön – ahogy az elején is volt –, de a kavicsos út mentén deres füvek és levelek kínálják újabb látvány-ajándékaikat – ide a domb mögül még csak most érkeznek meg az első napsugarak.

2015-10-30-42601

2015-10-30-42602

2015-10-30-42604

2015-10-30-42607

2015-10-30-42608

2015-10-30-42609

2015-10-30-42610

Az uránércbányában 1997-ig egy kilométer mélyen több száz bányász dolgozott. Most lezárt aknája mellett egy kápolna hívogat. Nagy csattanással nyílik az ajtó retesze, odabent érdekes illat fogad – a falakon áttelelni készülő katicák százai.

2015-10-30-42611

2015-10-30-42614

2015-10-30-42615

2015-10-30-42617

Mecsek béli futásaim alkalmával csak a főbb turistautakon futok, ahogy most is, mégis tüskés bokrok ágai akaszkodnak belém az út helyén. Kiérek az aszfaltra, oda, ahol három órával ezelőtt autóval gurultam el. Akkor még a Nap se kelt fel, az emberek is aludtak, csak a madarak csicseregtek. Eszembe jutnak a kollégáim, akik most dolgoznak, mint ahogy a legtöbb ember ma, hiszen péntek van. Innen nézve mennyire értelmetlennek tűnik, amit csinálnak! (Pont amennyire onnan nézve értelmetlennek tűnhet, amit most én csinálok.)

2015-10-30-42618

Egy cigánylány megy előttem az úton, tejjel, kenyérrel a kezében; megijesztem, mikor lihegve utolérem. Bocsánatot kérek, beszélgetünk kicsit, nem érti miért futottam 20 kilométert – de kacag, mikor megtudja, hogy hozzá hasonlóan számomra is az ősz a legkedvesebb évszak. Egyszerű lélek, ahogy mondani szokás, mégis közel érzem magamhoz – ahogy a teljes mindenséget, ilyenkor futás után.

A teljesség

Van Isten? Nincs Isten? – Abban, ami független a tértől, időtől és minden káprázattól: a Van és Nincs ugyanaz. Van öröklétem? Nincs öröklétem? – Túl a téren, időn és minden káprázaton: a lét és nem-lét ugyanaz. Minden ismereted csupán arra jó, hogy a változók közt eligazítson, de a változatlanról nem nyujt semmi bizonyosságot. Ismeret csak a változóban van és csak a változóról, mert benne külön-külön vizsgálható a Van és Nincs, helyes és helytelen, domború és homorú; de a teljességben mindez bontatlanul azonos, ezért nincs benne semmi megnevezhető. A teljesség nem egy és nem több, nem én és nem más, nem valami és nem semmi. Ha a teljességet ismerni akarod, ne kérdezz semmit, mert rávonatkozólag minden „igen” és „nem” ugyanazt jelenti; hanem merülj önmagadba, személyed alá, s ahol nincs tovább, ahol minden mindennel azonos: ez a teljesség. – Weöres Sándor

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s