Tegnap azt csináltam, amit gyerekkoromban: autót tologattam – akkor egy kézzel, könnyedén, míg most két kézzel is nehézkesen. Hiába no, annyival nem lettem erősebb, hogy azt az 1,3 tonnányi különbséget ne érezzem jelentősnek. Ugyanis tegnap gyakoroltam, hogy mi lesz ma hajnalban, ha nem indul az autónk, ahogyan ez egyre gyakrabban előfordul. Most pedig elfordítom a kulcsot, és máris jár a motor; kár előre izgulni, meg úgy általában is – írtam már? Háromnegyed óra az út Mártélyig, majdnem végighallgatom Hamvas Béla: A tao virágai hangoskönyvet (másodszor).
Legutóbbi orosházi látogatásunkkor Mindszenttől Mártélyig futottam, most Mártélytól folytatom az utam dél felé, Hódmezővásárhely irányába. Nyújtás közben kutyaugatást és kakaskukorékolást hallgatok – de csak tompán, vastag ködtakarón átszűrve. És akárcsak két hónapja, most is a gátról indulok: balról tanya és szántóföld, jobbról ártéri erdő kísér; fölöttem villanyoszlop-sor húzza vezeték-hálóját, és mosódik bele a szürkeségbe. Majdnem hat kilométeren át követem, és a terv szerint még egyszer ennyi lenne a visszafordulásig, de ott akkor partra húzott csónakok vonzanak a Tisza partjához, és a víz mágnesként térít el a következő nyolc kilométeren.
Egy bácsival beszélgetek, rendszeresen sétál erre, míg asszonykája horgászik, vagy akkor is, ha nem. Még húsz évet kíván magának, azt mondja, akkor nyolcvan lesz – kevéssel is beéri. Elköszönök, és belemerülök a madarakkal, fákkal benépesített, ködös vízparti mesevilágba…
Sárban keréknyom, keréknyomban paták nyoma, hozzájuk teszem sajátomat. Próbálok visszatalálni a gáthoz, de örülök, hogy nem sikerül – szántóföldek magányos és kisebb csoportokban álló fái adnak fenséges díszletet; később pedig magas lábakon álló, télre elhagyott házikók szórakoztatnak, mielőtt ráfordulok a gátra.
Visszafelé jobbról a tanya és a szántóföld, balról az erdő – a ködbe vesző villanyoszlop-sorról pedig eszembe jut, hogy a köd is egy gyönyörű szimbólum, a mai ember pont így él: az orra hegyéig lát.
Az autóval a gát tetején álltam meg a biztonság kedvéért, de most sincs helye gyerekkori szórakozásnak, kulccsal indul a gép, és indulhat A tao virágai is (harmadszor).
874 mesés, gyönyörű, csodálatos, lenyűgöző, hangulatos, fantasztikus, nagyszerű, remek, misztikus, szürreális, és unalmas, egyhangú, nehézkes kilométeren át futottam 2015-ben (tavaly 888 volt – ej, mennyivel szebb szám [és ej, mennyire nincs jelentősége]). Azt hiszem, az imént minden idén elhasznált jelzőt felsoroltam, nem tudom, mi marad jövőre. Mindenesetre kívánok mesés, gyönyörű, csodálatos, lenyűgöző, hangulatos, fantasztikus, nagyszerű, remek, misztikus, szürreális, és legfőképpen kihívásokkal teli, tartalmas új évet!
Élő és létező
Tiprás és eltiportatás, falás és fölfalatás: ez az élet. Ruhaként viselni tiprást és eltiportatást, falást és fölfalatást: ez a lét. Aki szeszélyét követi, az életbe burkolózik. Aki szükségletét követi, a létbe burkolózik. Aki viharosan szeret, gyűlöl, sóvárog, undorodik: ez az élő. Aki nyugodtan viseli az összefüggőt: ez a létező. – Weöres Sándor
HALASIZSOLT 
Hozzászólás