Még otthon megterveztem a futó útvonalam Bakonya és Hetvehely között, csak arra nem gondoltam, hogy nem lesz mivel a starthelyre gurulnom, mivel most nem saját autóval jöttünk apukámhoz, hanem Lucával kipróbáltuk az Oszkárt. De még időben átrajzoltam az útvonalam Pécs határain belülre – a gyerekkorom óta jól ismert utcákon indulok. Arrafelé, ahonnan éjszaka hóesésben autóztunk haza egy nagyszerű magyarhertelendi sörözős fürdőzés után. Így nem sokat aludtam (ráadásul még előbb felébredtem, mint kellett volna), de nem érzem magam fáradtnak, csak a térdem fáj még mindig az előző heti esésem óta.

2016-01-24-43253

2016-01-24-43254

2016-01-24-43255

Az ismerős utcák után ismeretlenek jönnek, érdekes hangulatúak, egyre szűkebbek, egyre több hóval az aszfalton, egyre kisebb házakkal; majd öt kilométer után megérkezek az erdőbe.

2016-01-24-43257

Ha nem lenne turistajelzés a fákon, és nem látnám a térképen, nem gondolnám, hogy út van erre. A végtelenbe vesző hótakaróról eszembe jut Horváth Róbert előadása a szolidifikációról. Mondhatnám magamról azt is, hogy én a végtelen vagyok…

2016-01-24-43260

2016-01-24-43261

2016-01-24-43262

Dombok közt futok, őzek szaladnak át előttem az egyikről a másikra – a ritkás erdőben jól kivehetőek, olyannyira, hogy nem átallom fényképezéssel széttörni a pillanat varázsát. Persze teljesen hiábavalóan – még mindig nem tanultam meg ezt a leckét (sem).

2016-01-24-43263

Egyik oldalon házakkal teleszórt domboldal, másikon szalagkorlát; kutyaugatás és fűrészelés hangja; kéményekből szálló füstszag – az erdőben is körülvesznek az embernyomok, de ezzel együtt is jó, és miért is ne lenne az? Motoszkálásra leszek figyelmes, két kis mókus szalad a hóban, majd felfutnak két fára.

2016-01-24-43265

2016-01-24-43267

2016-01-24-43268

2016-01-24-43269

2016-01-24-43270

2016-01-24-43271

Lefelé futok, könnyedén, játszom a lélegzéssel: két lépés belégzés, két lépés kilégzés (szokásos); három lépés belégzés, három lépés kilégzés; négy lépés belégzés, négy lépés kilégzés; öt lépés belégzés, öt lépés kilégzés; hat lépés belégzés, hat lépés kilégzés; hét lépés belégzés, hét lépés kilégzés. Visszafelé letérek a tervezett útról: az irány jónak tűnik, akkor meg miért is mennék arra, ahonnan jöttem? Kedvemre való keskeny kis út, ami a vége felé egyre meredekebb. Oldalazva csúszok lefelé, egyre nagyobb havas levélkupacot tolva magam előtt; és mikor már akkorára nőtt, hogy megállít, kilépek belőle, majd kezdem elölről – magamban nevetek.

2016-01-24-43272

2016-01-24-43273

Kiérek az aszfaltra, a változatosság kedvéért ismét módosítok kicsit az útvonalon. Egy útszéli nagylátószögű tükörben nyomok egy felismerhetetlen szelfit (azért az őzeknél jóval nagyobb vagyok a képen). Fele erdős, fele aszfaltos – ha az út a lábam alól el nem fogyott volna, az én mesém is tovább tartott volna.

A teljes-ember

Ha külön-külön felismerted változatlan alaprétegedet: időtlen-határtalan lényedet, melyben az örök mérték rejlik; s ennek időbeli, véges ruháját: soktagozatú egyéniségedet, melyben az esetenkénti igények rejlenek: módodban van, hogy az örök lényed s nem a folyton-változó egyéniséged vezessen. Ezután felismerheted egyéniséged igazi szerepét: csak jelzőkészülék, mely eligazít a jelenség-világban. A vágyak nem lesznek erőszakosak többé, hanem olyanok, mint a jelek a térképen: belátásodtól függ, hogy miként igazodsz hozzájuk, nem követelőznek. A testi szenvedés nem érint többé: tested bármekkora kínok közt vonaglik és jajgat, lényed úgy figyeli és úgy gondozza, mint egy idegen, beteg állatot. Az éhség és szomjúság sem érint ezentúl, sem érzékiség, sem öröm és bánat, sem tudásvágy: tested, érzésed, értelmed hiányait úgy érzékeled és úgy javítod, idegenül, mint ruhádon a gyűrődést, foltot, szakadást. Mindaz, ami az életben kívánatosnak látszik: gazdagság, siker, hatalom, egészség, számodra nem több, mint a felnőttnek gyermekkori játékszerei; nem sóvárgásod, hanem helyzeted jelöli meg, hogy mit viselj. Örök lényed nem vágyik semmire, még az üdvösségre sem: csak úgy kivánja, ahogy a gőz felemelkedni s a kő hullni kiván: nem a személyes vágya, hanem helyzetének törvénye szerint. Ha létezésednek fényforrását egyéniségedből kiemelted és örök lényedbe helyezted: sérthetetlen lettél, kezedbe vetted sorsodat. Többé nem érhet kár, se haszon, jutalom igénye nélkül működsz, ahogy a folyam homokot görget, halat éltet, hajót cipel. – Weöres Sándor

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s