Magonc táborban vagyok a családdal, ez már a harmadik reggelünk ezen a mesehelyen, Nagykállón, Harangodon. Az eső miatt érkezésünk óta halogattam a futást, most is felhős az ég, de nem várok tovább (holnap már hazaindulunk), 4:28-kor futásnak eredek (erre keletebbre pár perccel korábban kél a Nap, mint Budapest környékén). Fél óra alatt öt állattal találkozom: három nyúllal (egyik észre se veszi, hogy hosszan nézem, ahogyan eszik), egy őzzel és egy borzzal. Utóbbihoz még soha nem volt szerencsém a szabadban, rendesen meglepett mikor a tóparti turistaúton felém bandukolt, majd letért az útról, és eltűnt a szemem elől. Varázslatos hangulatú helyeken futok, szavakban még nehezebb lenne átadni az élményt, mint képekben – ezúttal a könnyebb utat választom:
A 14. kilométer környékén a fájó mellbimbóimról (elfelejtettem ragtapaszt hozni) jut eszembe Laci levele, aki pár napja küldött egy levelet a Futográfus honlapom kapcsán, melyben többek között ezt írja: „én nyáron mindig félmeztelenül futok” – és tényleg, miért is ne venném le a teljesen átizzadt, mellbimbószadista pólómat? Laci, ezúton is köszi, hogy eszembe juttattad a legkézenfekvőbb megoldást!
Pipacs hátterében mező, mögötte háztetők, jó téma, nem hagyom itt. Három arra bicikliző cigánynak okozok ezzel fejtörést: „vajon miért guggol ott a mező szélén olyan fura pózban az a félmeztelen, izzadt testű fehérember?” – legalábbis én ezt a kérdést vélem felfedezni értetlen tekintetükben. Íme a válasz:
Tíz nap kihagyás után kicsit sok volt ez a félmaraton, de természetesen semmit nem bánok, minden perce megérte!
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?