Év: 2016
-
Karinthy Frigyes: Tébolyda
Atyafi blogján találtam Karinthy lényeglátó és elgondolkodtató írására: A tágas, csöndes folyosónak kedves szobáival és csinos padjaival vége szakad: zöldre festett vasajtó áll előttünk. Az orvos, aki kísér, kulcsot vesz elő, és kinyitja. Tompa, hideg fény csap ki, idegen levegő. Visszafelé néz, int a szemével, aztán előreenged, bezárja mögöttünk az ajtót. Zavartan állok meg pillanatra.
-

Felejthetetlen őszi (fotós*)kalandok Norvégiában és Korzikán
Ígértem, hogy részletesebben is hírt adok majd az őszi norvégiai és korzikai (fotós*)túrákról, melyeken lesz szerencsém bemutatkozni a Cinto túravezetőjeként. A túrákról részletesen olvashatsz a Cinto oldalán – Norvégia (10 nap: szeptember 29-től október 8-ig), Korzika (10 nap: október 23-tól november 1-ig) – most itt arról mesélek, hogyan lettem a Cinto csapat része, mit adott
-
Hamvas Béla: Zen buddhizmus
Z mint zen. Abc-rendben hallgattam az Elődtől kapott hangoskönyv anyagot, így ezek között az utolsó volt Havas Béla zenről szóló tanulmánya. Mindent kétszer hallgattam meg, többnyire biciklizés, ritkábban a futográfusi kalandozásaim helyszíneire vezető autózás közben, így több minden vonta el a figyelmem – de mindig volt legalább néhány mondat, ami nagyszerű szellemi útravalóul szolgált (és
-
Strava: manuális útvonaltervezés gyorsítása
Aki nem érti a címet, ne is olvasson tovább, viszont aki tervezett már útvonalat Stravaban, manuális módban, az tapasztalhatta, mennyire gyötrelmes a folyamat, mikor egy-egy új pont felrakása 10-20 másodpercig is eltart. Hacsak nem egy türelmet fejlesztő meditációs gyakorlatnak fogod fel a dolgot, vagyis úgy szeretnéd használni a Strava manuális útvonaltervezőjét, ahogy annak működnie kellene,
-
Hamvas Béla: Eksztázis
A szétszórt nyugtalanság a nem valódi életet élő ember lényének természetes következménye. Az igaz ember akkor is igaz, ha poharába vizet tölt és megissza. Egy khasszid tanítvány a mesteréhez csak azért ment el, hogy megnézze, a cipőjét miképpen fűzi be. Többre nincs is szükség! Kinyilatkoztatás lehet abban is, ahogy valaki egy pohár vizet megiszik, abban
-
Hamvas Béla: Titkos jegyzőkönyv
Ismét egy tartalmas olvasmány (hallgatmány) Hamvas Bélától – a hangoskönyv után írott formában is magamévá fogom tenni. Az archaikus Egyiptomból különös emlékünk maradt fenn. Huszonkét kép, amelyet ma is kártyajáték huszonkét lapjaként használnak, huszonegy darab betűvel megjelölve és megszámozva egytől huszonegyig. A huszonkét kép, a tarot, a régi egyiptomi beavatás huszonkét fokozatát jelenti. Ilyen képek
-

Svájc 6. nap (május 18.)
Utolsó svájci reggelünkön napsütésben indultunk hazafelé, útba ejtve egy különleges hangulatú kis városkát, Zermattot, ahol néhány kivételtől eltekintve (pl. mentők, tűzoltók) csak elektromos meghajtású járművek közlekedhetnek. A jellegzetes formájú Matterhorn csúcsát is volt alkalmunk megcsodálni, de mire rászántam magam a fotózására, felhő mögé bújt. De ez a nap már nem is a fotózásról szólt, minden
-
Halasi Zsolt, EV
Mától főállású egyéni vállalkozó vagyok – munkaajánlatokkal, ajánlatkérésekkel ne kímélj! Az együttműködéshez „kedvcsinálóként” néhány kedves ügyfelem véleményét ide kattintva olvashatod el. Amúgy nem csak számítógépes grafikai, hanem bármilyen jellegű munka érdekelhet – különösen vonz az egészséges táplálkozás, a növények, zöldségek, gyümölcsök világa – szóval semmit ne tarts magadban, mondván: „ez a Zsoltit úgyse érdekelné”, hagyd



