Az autóban a Scientia Sacra II végét hallgatom.
Azonosság csak egy van. Az egyetlen azonosság.
Velős gondolat, melynek realizálását szinte lehetetlennek érzem, mégis gyönyörűséggel tölt el.
A hajnal egének lilája alatt belerohanni a tömény zöldbe, lovakkal találkozni, tarka virágokat csodálni, akác- és bodzaillatot szippantani, a hegytetőn állva messzire nézni, felfutni, lefutni, köveket, sziklákat, földet taposni, különös hangulatú embernyomokra bukkanni, fát ölelni, izzadni, lihegni, létezni, napsugarak melegét érezni, és az általuk rajzolt pompás látomásokat megörökíteni. Gyönyörűség!
Engedélyem a létezésem.
(440 km után majdnem teljesen levált egy bütyök a cipőmről – ahogy az eszetlen kialakításának köszönhetően ez várható is volt. Viszem vissza ragasztatni.)
