Szellemi útravalóm:
Nem ragyog ott a Nap, sem a Hold és a csillagok,
nem fénylik a villám sem, még kevésbé a tűz.
Minden csakis ezt a fényt tükrözi vissza,
az Ő fénye ragyogja be ezt az egész mindenséget.(Upanisadok)
Már csak negyed óra a napkeltéig, de még sötét ködben gurulok az autóban – a szántóföldről három őz figyel.
Isteni eredetű teremtő lény vagyok. De e tudás realizációja többnyire elmarad. Ide-oda pattogok a társadalom flipperasztalán a végső soron önmagam alkotta ütközők között. Nem így a futásaim során: leállítom a motort, kilépek a csendbe, és megkezdem egy gyönyörű új lény teremtését!
Szeretem a ködöt, de a változatosságot is – utóbbit a talajviszonyokban kapom meg: futok puha tölgylevél avarban, sárban, hóban, jégen…
…végig ködben.
Paták kopogását hallom, majd öt felém vágtató ló képe kerül a ködvászonra.
Kíváncsiságukat nem tudom, vagy inkább nem akarom kielégíteni – a vállaim fölött „füstölgő” hatalmas orrlyukak láttán egyre határozottabban azt érzem, hogy ennél már nem szeretnék közelebbi viszonyba kerülni a(z egyébként barátságosnak tűnő) patásokkal, és inkább tovább futok.
A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?