#424 • 2017. 12. 03. • Pilisborosjenő összes utcája #1

Eredetileg most akartam befejezni Szentendrét, de a kölcsönkapott kisteherautó, melyet képtelen vagyok beindítani, elállja a garázsban pihenő autónk útját. Öt napja kaptuk meg a házunk kulcsait, három napja lakunk benne. Tavaly nyáron és ősszel összesen négyszer futottam Pilisborosjenő területén; akkor még sejtelmem se volt róla, hogy bő egy év múlva itt lesz az új otthonunk. Pilisborosjenőnek van egy varázslatos atmoszférája. Mikor idén nyáron, még csak érdeklődő látogatóként megnéztük egy pilisborosjenői ismerősünk gerendaházát, és a faluban sétálva megálltunk a lovardánál, a Kevélyek ölelésében azt éreztük, megérkeztünk: ez az a hely, ahol el tudnánk képzelni életünk következő szakaszát.

Budapesten, a Pusztaszeri úton is úgy kezdtem, hogy először a környék utcáin szaladgáltam. Már hetekkel ezelőtt megterveztem a „Pilisborosjenő összes utcája” útvonal sorozatot, csak egy héttel később terveztem elindulni rajta. De jobb is így (hisz semmi nincs véletlenül): az első futásaim ezen a gyönyörű helyen induljanak közvetlenül a házunk ajtajától; négy hétvégén át futva fedezem fel Pilisborosjenő összes utcáját – szentedre meg ráér szilveszterkor.

Ezt csak azért, mert ősszel is megvolt:

Ősszel a vakolatlan ház tornácán pihentek a cicák:

A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: