Szellemi útravalóm Baranyi Tibor Imre egyik előadása (Isten és az Istenséggel kapcsolatos felfogások), ezt hallgatom útközben az autóban.
Miközben megmártózom a havas tájban, és néha a lábszáram közepéig merülök a hótól láthatatlan pocsolyákban, eszembe jut, mennyivel szűkebb volt a komfortzónám, mielőtt elkezdtem futni. Eljátszom a gondolattal, hogy öt évvel ezelőtt, vékony futóruhában, fagypont környékén, valahol az erdő szélén kiraknak a meleg autóból, és azt mondják: „indulj, 20 kilométerrel odébb, 3 óra múlva találkozunk; fuss, hogy ne fázz, és közben fotózz kedvedre”. Beleborzongok az elképzelt rémületbe – de most a havas táj okozta gyönyörűség borzongat, ami puha takaróként öleli benne szaladó testem.
Bokáig érő, szűz hó – imádom!
Gyönyörű lehet a kilátás tiszta levegőben. Mármint átlátszóan tisztában, nem úgy, mint most, havas-ködös-szürke-tisztán át. Öt éve valószínű, bosszantott volna, de most a ködben is látom a gyönyörűt, és örömmel fogadom, hogy minden pillanat megismételhetetlenül egyedi – miközben minden pillanat magában hordozza az örökkévalóság összes lehetőségét…
…melyet sikerül egy tökéletes kompozícióban megörökítenem:
Sokadszor is hálás vagyok csodálatos testemnek, amiért lehetővé tette e kimerítő töltekezést!
A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?